Hirdetés
. Hirdetés

Ingyenes Wi-Fi lesz kaposvári buszokon

|

Az újonnan épülő váróhelyiségekből akár az interneten keresztül is követhető lesz a járművek helyzete.

Hirdetés

Pontosabb és kiszámíthatóbb lesz a buszközlekedés annak az 571 millió forintos közlekedés-fejlesztési programnak köszönhetően, amelyet most indít Kaposvár. Új autóbuszöblök és fedett buszvárók épülnek, a dinamikus utastájékoztató rendszer jelzi majd merre jár és mikor érkezik az adott járat, ráadásul az interneten is követhető lesz majd a már ingyenes Wi-Fi-vel is felszerelt buszok helyzete. A projekt nyitórendezvényét szerda délelőtt tartották a kaposvári Városházán.


A „Kaposvár közösségi közlekedés színvonalának javítása infrastrukturális fejlesztésekkel” című projekt keretében során 2 megállópárt, azaz 4 új autóbuszöblöt alakítottak ki a Toponári úton. 40 megállóban normál, 19 megállóban pedig kisebb méretű utasváró létesül, 36 nagy forgalmú megállóhoz pedig 196 db kerékpártámaszt is kihelyeznek.


A dinamikus utastájékoztató rendszer keretében 41 buszmegállóban napelemes, az autóbuszállomáson pedig 2 nagyméretű elektronikus tájékoztató táblát helyeznek ki. Ezekről minden szükséges információt megtudhatnak majd az utasok: például azt, hogy mik az indulási és érkezési időpontok, melyik járattal hová utazhatnak, melyek az átszállási lehetőségek, sőt GPS koordináták alapján a táblákon olvasható lesz, hogy hány percet kell várni a busz a megállóhelyre érkezéséhez. A komplex rendszer jelzi az alacsonypadlós járművek érkezését, amely hasznos információ a mozgáskorlátozottak, idősek és babakocsival utazók számára.


A buszok fedélzetén elhelyezett utastájékoztató kijelzőkön hasznos és aktuális járatinformációkat láthatnak majd az utasok. A fedélzeti vizuális tájékoztatást akusztikus elemekkel is kiegészítik, ez főként a fogyatékkal élőknek és az időseknek nyújt segítséget.


A projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.