Hirdetés
. Hirdetés

Innovációs elismerésben részesült a WebLib keresője

|

Sikeresen szerepelt a berlini startup-versenyen a hazai fejlesztésű egészségügyi kereső, a HealthMash. Erős mezőnyben, 22 induló közül került dobogóra a WebLib angol nyelvű megoldáskeresője.

Hirdetés

A Mike Segal vezette Guidewire Group által összesen 23 helyszínen megrendezett Innovate! 2010 eseménysorozat berlini fordulóján magyar fejlesztésű szoftvert választott a zsűri az első három közé. A 13 európai és 10 amerikai helyszínen megrendezett nagyszabású eseményt az egyik legnagyobb startup-versenyeként ismerik világszerte. A megmérettetés célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a feltörekvő, tehetséges vállalkozások számára, illetve hogy a legjobbakat megismertesse a befektetők, multinacionális vállalatok képviselőivel - olvasható a WebLib kapcsolódó közleményében.

A versenyen a hagyományos pár perces prezentációk után pontozzák a vállalkozásokat, s az itt kialakult úgynevezett G/Score alapján alakul ki a végső sorrend, amelyből a befektetők pontosan látják, hogy mekkora a piaci lehetősége a pályázónak, milyen területen erős és mely szempontokból gyenge az adott startup. Ebben a rendszerben különösen nagy eredmény, hogy egy hazai keresőfejlesztő cég terméke került a győztesek közé.

A berlini versenyen egy győztest és két dobogóst - úgy nevezett runner up helyezettet - hirdettek, s ezek egyike volt idén a WebLib által fejlesztett HealthMash.com egészségügyi kereső és tudásbázis. A győztes egy német cég, a Numenus, egy realtime raytracing programmal indult, míg a másik runner up a lengyel AdTaily, egy új online hirdetési megoldást mutatott be.

 

Bemutatkozik a HealthMash.com

A 23 különböző helyszínen minden esetben három dobogós helyezettet választ ki a zsűri, s a versenysorozat végére így alakul ki az Innovate! 100 teljes listája, amely összegzi az év legígéretesebb vállalkozásait. A HealthMash.com fejlesztői immár megszerezték az esélyt, hogy felkerüljenek erre a 100 vállalkozást reflektorfénybe állító összesítésre.

A megmérettetés sponzorai között idén a Microsoft, a Cisco, az IBM, a HP, az LG, a Sun Microsystem, a Sony, az eBay, az SAP és a Motorola is képviseltette magát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.