Hirdetés
. Hirdetés

Intel: alacsony asztali chip eladások

|

Az Intel bevételei is alulmaradtak az általuk korábban jósoltaknál, legalábbis ami a 2005-ös negyedik negyedévet, illetve az asztali számítógépekbe szánt processzorok eladásait illeti.

Hirdetés

A vállalat által bejelentett negyedik negyedévi bevételek elérték a 10,2 milliárd dollárt, ám a korábbi előrejelzések 10,4 és 10,6 milliárd közé jósolták a sikereket. Ám még így is növekedést könyvelhettek el az egy évvel korábbi 9,6 milliárdhoz képest.

A nettó nyereség 2,5 milliárd dollár volt, ami az azt megelőző évben produkált 2,1 milliárdot szintén túlszárnyalja. Ami az egész 2005-ös évre vonatkozik, összesen 38,8 milliárd dollár bevételre tettek szert, vagyis 13,5%-kal többre mint egy évvel korábban. A nettó nyereség 7,5 milliárd dollárról 15%-kal 8,7 milliárdra emelkedett. E bejelentést követően az Intel részvényárfolyama 8%-ot esett a nap végére.

Egy konferenciahívás során egyébként az Intel vezetősége újságíróknak megerősítette, hogy az elmaradások egyik fontos oka a raktárkészlet hiánya volt: nem tudták teljesen kielégíteni az asztali gépekbe szánt processzorok iránti igényeket. Ennek ráadásul lehet idei vonzata is, hiszen még mindig nincs mindenből folyamatos készlet.

Mindenesetre a vezetők a jelenlegi 2006 első negyedévi időszakban 9,1-9,7 milliárdos bevételre számítanak, míg a teljes idei évet nézve a tavalyihoz képest további 6-9 százalékos növekedést szeretnének elérni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.