Hirdetés
. Hirdetés

Irányító alkalmazások folyamatokhoz

|

A nagyvállalati folyamatintegráció szükséges, ám korántsem egyszerű feladat, amelynek csupán eszköze a technológia. A projektek sikere a tanácsadói rátermettségen, a szervezeti kultúrán, a vezetői és emberi hozzáálláson is múlik - derült ki az IDS Scheer Hungária idei konferenciáján bemutatott esettanulmányokból

Hirdetés

A mobilitás, a felhő, a közösségi és a nagy adat alkalmazások, amelyeket a Gartner a fejlődés négy húzóerejeként azonosított, minden vállalatvezető és informatikai igazgató számára olyan stratégiai feladatokat ad, amelyeknek elsőbbséget kell kapniuk a teendők között – hangsúlyozta Lázár Péter, az IDS Scheer Hungária ECM üzletágvezetője a cég idei ProcessForum.2013 konferenciáján, a rendezvény házigazdájaként tartott nyitó előadásában. – A négy, egymással szorosan összefüggő trend nagy horderejű változásokat hoz, amelyeket egyetlen vezető sem hagyhat figyelmen kívül. A szervezeteket fel kell készíteniük nem csak a kihívásokra, de a feltáruló üzleti lehetőségek kiaknázására is. Ehhez minden tekintetben hatékonyabb működés, gyorsabb válaszadás, rugalmasabb változáskezelés szükséges, ami az eszközök, a szolgáltatások és az adatok közötti integrációval érhető el. Integráció és információkezelés viszont nem létezhet üzleti folyamatok nélkül.

 

 

Miután Szűcs Tamás, a Software AG-hez tartozó IDS Scheer Hungária BPE termék- és értékesítési menedzsere rövid áttekintést adott a folyamatok teljes életciklusát lefedő termékportfólióról, a Software AG Suite csomagot alkotó ARIS és webMethods eszközökről és szolgáltatásokról, valamint a Terracotta big data megoldásairól, a rendezvény közönsége azokat úgymond működés közben is láthatta. A konferencia programját ugyanis szinte teljes egészében ügyfélelőadások töltötték ki, amelyek részletes betekintést engedtek a hazai nagyvállalatoknál megvalósított integrációs projektekbe.

Az MVMI, a Magyar Villamos Művek vállalatcsoport IT-szolgáltatója az IDS Scheer Hungária közreműködésével ESB-alapú, központi integrációs platformot alakított ki webMethods eszközökkel, meghonosítva a SOA módszertanát a szervezetnél. Az ESB megoldás a webMethods adaptereivel rugalmas összeköttetést teremt az IT-infrastruktúra elemei, az alkalmazások és szolgáltatások között, kiváltva az évek során kialakult, egyedi interfészekre épülő rendszerkapcsolatokat. A 2012 februárjában megvalósított pilot projekt keretében az SAP HCM rendszert ESB-n keresztül kapcsolták össze, többek között a Paksi Atomerőmű karbantartási és beléptető rendszerével, az MVM csoport telefonkönyvével, workflow és projketmenedzsment rendszerével. A megoldás egyik első eredményeként a karbantartási feladatok kiosztása és dokumentálása, amely korábban másfél napba is beletelt, immár 6-8 lépésben, valós időben elvégezhető.

- Sikerrel megvalósítottuk mindazt, amit a pilot projekttől vártunk – mondta Kónya Gabriella, az MVMI projektmenedzsere. – A SOA vállalati szintű kiterjesztése már hosszabb, evolúciós folyamat lesz, terveink szerint azonban 5 éven belül minden rendszerünk az ESB-re fog csatlakozni.

Rácz László, a Szerencsejáték Zrt. minőségirányítási vezetője a két éve indított program tapasztalatait foglalta össze, amelynek keretében a társaság folyamatalapú irányítási gyakorlatra tér át. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által elvárt, hatékonyabb és átláthatóbb gazdálkodáson túl a fejlesztések fontos célja a World Lottery Association SCS biztonsági szabványa szerinti tanúsítás megszerzése, amely a nemzetközi játékokhoz való csatlakozás előfeltétele.

– Az ARIS a folyamatok tervezésén és modellezésén túl azok monitorozásához, méréséhez is hasznos eszközöket ad, amelyek valós idejű információkat szolgáltatnak a további fejlesztésekhez – emelte ki Baranyi Béla, az EDF Démász Zrt. TQM-vezetője.

Eddig 62 fő folyamatot alakított ki ARIS BPM-eszközökkel az ország területének egy ötödén szolgáltató közmű vállalat. ARIS Mash Zone-alapú monitoring rendszere például az áramelosztó hálózat üzemeltetését és a hálózatfejlesztés tervezését is hatékonyabbá tette – oly mértékben, hogy a megoldás iránt az anyavállalat EDF is érdeklődik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.