Hirdetés
. Hirdetés

Jó kilátások a nyomtatópiacon

|

Több mint másfél milliárdos árbevételt ért el az OKI tavaly.

Hirdetés

Az OKI Systems (Magyarország) Kft. a mai napon közzétette a vállalat 2014-es pénzügyi évre vonatkozó gazdasági eredményeit, valamint bemutatta legújabb, MC800-as multifunkciós készüléksorozatát. Az OKI Europe leányvállalata 46 százalékos árbevétel-növekedést ért el, amellyel megduplázta két évvel ezelőtti eredményét. A kiemelkedő teljesítmény megerősítette a vállalat pozícióját a piacon, így az április óta magyar ügyvezető által irányított hazai iroda további növekedéssel tervez a 2015-ös pénzügyi évre.

Hirdetés

A lézer- és mátrixnyomtatók hazai piaca az eladott készülékek darabszámát tekintve enyhén bővült, így 2014-ben összesen 109.294 nyomtatót értékesítettek Magyarországon. A piac értéke ugyanakkor 58,48 millió USA dollárra csökkent, ami közel 6 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest.

Az OKI Magyarország tavaly 3.287 darab készüléket értékesített, és a 2013-as mintegy 42 százalék után 2014-ben újabb 46 százalékkal növelte árbevételét, meghaladva ezzel a másfél milliárd forintos eredményt. A növekedés motorját ezúttal is a kellékanyagok eladásának nagymértékű, 57 százalékos bővülése jelentette. A vállalat ezzel a közép-kelet-európai OKI régió növekedési volumenét is többszörösen túlszárnyalta, ezért a sorozatos sikereket követően az ezt megelőző időszakban regionális vezetőség alá tartozó magyar iroda élére a közelmúltban helyi ügyvezető igazgatót neveztek ki Tamás Loránd személyében, aki korábbi pozícióját megtartva pénzügyi vezetőként is irányítja a vállalatot.

Fókuszban a színek
Az OKI Magyarország által eladott készülékek darabszáma a 2013-as évhez képest ugyan enyhén csökkent, a cég a színes nyomtatókból a csökkenő tendencia mellett is többet értékesített. A színes, A4-es nyomtatók piacán darabszám tekintetében megőrizte 2012-es, illetve 2013-as harmadik helyét, míg árbevétel szempontjából a dobogó második fokára lépett elő.

 

A vállalat az értékben legnagyobbnak számító, színes, A3-as multifunkciós készülékek szegmensében 2013-hoz képest 22 százalékkal növelte az értékesített berendezések számát, és a színes, A3 formátumú nyomtatók esetében csökkenő darabszám mellett 2014-ben több mint 10 százalékkal túlszárnyalta előző évi piaci részesedését. Emellett a fekete-fehér, A4-es multifunkciós gépek csökkenő piacán mind az eladott készülékek számát, mind az árbevételt nézve növekedett.

A siker záloga
"Csapatunk és partnereink elkötelezett munkájával a 2014-es pénzügyi évben is túlteljesítettük az elvárásokat, ami elsősorban a továbbra is jelentős kellékanyag-értékesítésnek, valamint menedzselt nyomtatási szolgáltatásunk sikereinek köszönhető. Üzemeltetési szerződés keretében egyre több gépet helyezünk ki vállalatokhoz, ez pedig főként multifunkciós berendezéseink pozitív értékesítési mutatóiban érhető tetten. Az eredmények tükrében további 16 százalékos növekedést tűztünk ki célul, ami a két éve tartó erőteljes bővülést követően reálisnak mondható. A tervek minél hatékonyabb megvalósítása érdekében bővítettük sales csapatunkat is" - mondta Tamás Loránd, az OKI Magyarország ügyvezető igazgatója.

Új szériás, sokoldalú multifunkciósok
A multifunkciós nyomtatók (MFP-k) munkafolyamatok hatékonyságára gyakorolt szerepét vizsgáló, közelmúltban készített IDC tanulmány is rávilágított arra, hogy az MFP-k használata költséghatékony megoldást jelent a vállalatok teljesítményének növelésében. A multifunkciós készülékek ugyanis lehetővé teszik a cégen belüli egyszerű folyamatoptimalizálást a bonyolult vállalatirányítási rendszerek bevezetésével szemben.

Az OKI legújabb ilyen berendezései, a kkv-k és nagyvállalatok igényeire tervezett MC853-as és MC873-as színes, A3-as multifunkciós nyomtatók segítenek a dokumentumigényes feladatok elvégzésében. A nyílt platformmal rendelkező készülékek jól integrálhatók bármely céges folyamatkezelő rendszerbe, és teljes körű dokumentumkezelési megoldást kínálnak különféle vállalati igényekre, az iskolákétól kezdve a pénzügyi intézményekéig.

A nyomtatók támogatják a Google Cloud Print és az Apple AirPrint technológiát, így okos eszközről, közvetlen csatlakozás nélkül is lehet velük nyomtatni. Emellett 190 nyelvet kezelő karakterfelismerő szoftver érhető el hozzájuk, amely a papíralapú, szkennelt dokumentumokat szerkeszthető formátumúvá alakítja át. A dokumentumok rugalmas elérését és megosztását pedig a SENDYS Explorer LITE alkalmazás teszi lehetővé, amellyel közvetlenül az MFP-kről, de akár okostelefonról vagy számítógépről is beolvashatók fájlok, majd további felhasználás céljából tetszőleges helyre feltölthetők.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.