Hirdetés
. Hirdetés

Két-négy héten belül megindulhat a kereskedés a Huawei-jel

|

Még mindig tiltólistán a kínai gyártó, az exportkérelmek egyedi elbírálása az amerikai nemzetbiztonsági érdekek figyelembevételével történik.

Hirdetés

Az amerikai hatóságok akár már két héten belül engedélyezhetik a Huawei-jel kereskedni kívánó amerikai cégek kérelmeit, mondta egy vezető kormánytisztviselő. Pár napja Wilbur Ross kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy olyan termékek kapnak zöld utat, amelyek eladása nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot.

Hirdetés

Két, neve elhallgatását kérő amerikai lapkagyártó a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a Ross által elmondottak alapján több termék eladásához kérnek licencet. 2018-ban a Huawei 70 milliárd dollárt költött alkatrészek vásárlására, ebből 11 milliárd ment amerikai cégekhez, köztük a Qualcommhoz, az Intelhez és a Micronhoz.

Egy Huawei-szóvivő szerint az exporttilalmat teljes egészében fel kéne oldaniuk az amerikai hatóságoknak ahelyett, hogy ideiglenes engedélyeket adnak ki az amerikai beszállítóknak, mivel nincs bizonyíték arra vonatkozólag, hogy a Huawei kiberbiztonsági kockázatot jelentene bármely országra.

Az amerikai vállalatok jelenleg eladhatnak termékeket a meglévő hálózatok működésének biztosítása érdekében és szoftverfrissítéseket nyújthatnak a forgalomban lévő Huawei gyártmányú okostelefonokhoz, új ügyletek kötésére azonban csak külön engedély birtokában van lehetőségük.

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy nem minden eladáshoz kell az amerikai kormány engedélye, egyes amerikai lapkagyártók ugyanis külföldi gyáraikból szállítanak a Huawei-nek olyan termékeket, amelyekben kevés amerikai alkatrész található.

Az utóbbi hetekben az amerikai hatóságok megpróbálták tisztázni a helyzetet, és azt mondták, hogy a külföldön széles körben elérhető, nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentő technológiák adhatók el a Huawei-nek. Ugyanakkor a kínai gyártó továbbra is az exporttilalmi listán marad, és a szankciók enyhítése átmenetinek tekinthető. Az amerikai félvezetőgyártók további enyhítésért lobbiznak.

Mindezek ellenére továbbra sem világos, hogy mely termékek kereskedelmét fogják engedélyezni. Egy konferencián az amerikai beszállítók arra kérték a hatóságokat, hogy tisztázzák a helyzetet. Egyiküknek egy vezető kormányzati tisztségviselő úgy nyilatkozott, hogy az engedélyek kiadása kettő-négy héten belül várható. A neve elhallgatását kérő személy azt mondta, a tisztségviselő nem árulta el neki, hogy milyen szempontok figyelembevételével értékelik a kérelmeket, de szerinte egyedi elbírálás alapján fognak dönteni a hatóságok, legalábbis kezdetben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.