Hirdetés
. Hirdetés

Kína az Apple-vezérnek: megvédik a szellemi tulajdonjogokat

|

Kína megerősíti a szellemi tulajdonjog védelmét és folytatja gazdaságának átalakítását - mondta Li Ko-csiang miniszterelnök-helyettes Pekingben, amikor fogadta Tim Cookot, az Apple vezérigazgatóját, aki a héten tesz látogatást a távol-keleti országban.

Hirdetés

A kínai gazdasági fejlődés átalakításának, valamint a belső kereslet bővítésének és a technológiai megújulásnak feltétele a külvilágra nyitottság – hangoztatta Li Ko-csiang, a kormányfő helyettese, a miniszterelnöki szék várományosa. Li ez alkalommal arra hívta fel a multinacionális vállalatokat, hogy terjesszék ki együttműködésüket Kínával, egyben törődjenek jobban a dolgozóikkal és osszák meg a fejlődés lehetőségét a kínai féllel – jelentette az MTI.

Tim Cook közölte, hogy az Apple átfogó együttműködésre törekszik kínai partnereivel, és üzleti tevékenységét a törvények betartásával, tisztességesen kívánja folytatni.

Tim Cook kínai gyárlátogatáson. Az Apple a kereskedelemben terjeszkedne    Forrás: 9to5mac.com

Az amerikai számítástechnikai óriásvállalat vezére először jár Kínában, amióta Steve Jobs halála után augusztusban átvette a cég irányítását. Cook a kínai fővárosban találkozott a pekingi polgármesterrel és szinte szenzációszámba ment, amikor megjelent az egyik belvárosi Apple áruházban.

Az Apple-nek legnagyobb gyártóközpontja helyszínén, a szárazföldi Kínában összesen öt áruháza és alig több mint 100 hivatalos viszonteladója van, amivel – Cook szerint is – csak „felszínes” a jelenléte.

Korábbi sajtójelentésekből arra lehetett következtetni, hogy az Apple további befektetésekre készül Kínában, folytatja a terjeszkedést immár második legnagyobb piacán. A jelek szerint ez nemcsak az áruházak számának bővítését jelentené, hanem önálló gyártókapacitások és kutatóbázisok létrehozását is. Úgy tudni, a cég arra készül, hogy az Egyesült Államokban bevált értékesítési modelljét Kínában is sikerre vigye.

Az Apple a világ legértékesebb vállalata, közel megduplázta potenciális vevőinek körét, amikor márciusban a világ legnagyobb mobilpiacán a China Unicom után a második nagy szolgáltatóval – a China Telecommal – is szerződést kötött.

Kínában ugyanakkor nemrégiben írók egy csoportja tett panaszt és követelt kártérítést, amiért a cég online áruházában engedély nélkül tették hozzáférhetővé, megvásárolhatóvá szellemi termékük kalózpéldányait. A kínai Proview Shenzhen vállalat pedig, amely 2001 óta Kínában az iPad márkanév tulajdonosának tartja magát, hónapok óta folytat jogi küzdelmet az Apple iPadjének belföldi értékesítése ellen, miközben nagy összegű kártérítést követel.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.