Hirdetés
. Hirdetés

Központosított tárolótender

|

A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) nettó 1,5 milliárd forint keretösszegű, tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki.

Hirdetés

A Közbeszerzési Értesítő szerint a megbízást 2008. március 27. és 2011. augusztus 28. között kell teljesíteni. A A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) az eljáráson olyan pályázók jelentkezését fogadja el, amelynek a közbeszerzés tárgya szerinti 2007. évi forgalma legalább nettó 160 millió forint volt.

Emellett minden jelentkezőnek az elmúlt három évben összesen legalább öt, ám három különféle jogi személy részére végzett referenciamunkát fel kell mutatnia, melyek közül legalább egy értékének meg kell haladnia a nettó 15 millió forintot, a továbbiak értékének pedig el kell érnie az 5 millió forintot.

A kiíró az ajánlatokat február 18-ig várja, míg az ajánlattételre kiválasztott jelentkezők legkésőbb február 26-ig kapnak értesítést. Az ajánlatok bontásának tervezett ideje március 5., az eredményhirdetésre március 19-én, míg a szerződéskötésre 2008. március 27-én kerülhet sor.

A beszerzést az EU Schengen Alapjából, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretéből, valamint az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretéből és a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ből finanszírozzák.

(MTI)
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.