Hirdetés
. Hirdetés

Lélektani határ fölé szárnyalt a Bitcoin

|

Ilyen magasan még soha korábban nem volt a kriptodeviza.

Hirdetés

Megint megtörtént, ami 2017-ben és 2020-ban: ismét meghaladta az álomhatárt a bitcoin árfolyama. Három évvel ezelőtt 10 ezer dollár fölé került, majd tavaly a 20 ezer dollárt is legyűrte, most pedig a döbbenetes 50 ezer dolláros lélektani határt is meghaladta a gyakran buborékként elvetett digitális valuta. A bitcoin az utóbbi tíz évben több ilyen ciklust is átélve - miután a csúcsról több mint 80 százalékot zuhant - eddig mindig fel tudott támadni, viszonylag elég rövid időn belül.

A bitcoin teljes piaci kapitalizációja - az összes kibányászott érme összértéke - megközelítette az 1 billió dollárt is, a CoinGeck kriptovaluta-árkövető szerint jelenleg több mint 916 milliárd dollár

Hirdetés

Annak ellenére, hogy az utóbbi években folyamatosan emelkedett az ára, a bitcoin továbbra is erősen ingatagnak bizonyul. Noha rövid időre is, de elérte az 50.689 dollárt a népszerű Binance kripto-tőzsdén, gyorsan le is zuhant.

A bitcoin árfolyama különösen azóta élénk, hogy a Tesla bejelentette: 1,5 milliárd dollárt fektetett a kriptodevizába. Ezt követően közel 20 százalékos ugrás jött, egyetlen nap alatt 38.000 dollárról 46 ezerre emelkedett, és úgy tűnik, a ralinak még nincs vége.

A legutóbb áremelkedést minden bizonnyal a tőzsdén jegyzett, üzleti intelligenciával foglalkozó vállalat bejelentése idézte elő. A MicroStrategy 600 millió dollár értékben kínál átváltható szenior kötvényeket, amelyek eladásából származó jövedelmét további bitcoinok megszerezésére kívánja fordítani.

A MicroStrategy volt az első olyan nagy cég, amelyik jelentős összeget fektetett a bitcoinba; a vállalat eddig több mint egymilliárd dollárért vett a kriptopénzből. Michael Saylor vezérigazgató szerint ugyanis a BTC-be történő befektetésük az új tőkeallokációs stratégiájuk fontos eleme, hosszabb távon jobb, mint a készpénzállomány.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.