Hirdetés
. Hirdetés

Leszállhat Dél-Korea a Google-ről

|

A versenyügyi hivatal kukázhatja a helyi keresőcégek Android ellen emelt kifogásait.

Hirdetés

Körülbelül egy hónapja a többek közt Microsoftot is tagjai közt számláló Fairsearch Europe lobbicsoport formális panaszt nyújtott be a Google ellen az Európai Bizottságnál, hiszen véleménye szerint az androidos okostelefonok csaliként működnek, céljuk a keresőcég szolgáltatásai iránti függőség kialakítása a Vén Kontinens fogyasztói körében.

Hirdetés


Ezen vád nem új keletű, hiszen Dél-Korea keresőpiacát néhány évvel ezelőtt még uraló Daum és Naver motorok üzemeltetői 2011 áprilisában pontosan ugyanezt állítva panaszolták be a Google-t a helyi versenyfelügyeletnél, ám a Yonhap hírügynökség friss értesülései szerint a hatóság megfelelő bizonyíték hiányában hamarosan megszüntetheti az eljárást. Jó kérdés, hogy ezen döntés vajon kihathat-e az EU vizsgálatára.


Ettől függetlenül az LG és Samsung hazájában az Android határozottan monopolhelyzetben van: a StatCounter szerint az utóbbi egy hónapban a robot része 91,09 százalék volt, az Apple iOS csupán 8,71 százalékkal jött be a második helyre – a maradék 0,2 százalékon pedig minden más OS osztozkodik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.