Hirdetés
. Hirdetés

MTelekom: lezárult a vizsgálat vizsgálata

|

Bűncselekmény hiányában ért véget a Nemzeti Nyomozóiroda nyomozása a Magyar Telekomnál, amely korábban több milliárd forintot költött olyan belső vizsgálatokra, amelyek végül nem állapítottak meg konkrét személyi felelősséget.

Hirdetés

A Magyar Telekom tegnap este, nem sokkal tőzsdezárás után jelentette be, hogy az NNI 2011. március 1-jén kelt és a társaság részére március 21-én kézbesített határozatával megszüntette azt a nyomozást, amelyet ismeretlen tettes ellen folytatott a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött szerződések és egyéb ügyek kapcsán végzett vizsgálattal kapcsolatos kifizetésekkel összefüggésben felmerült hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt, valamint a munkavállalók személyes adataival a belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélés gyanúja miatt.

Az NNI közel két éven át, 2009 óta vizsgálódott a távközlési cégnél, azután, hogy feljelentés érkezett, amiért a Magyar Telekom jelentős összeget (három év alatt egyébként majdnem 16 milliárd forintot) költött gyanús szerződéseinek belső vizsgálatára. Az NNI mostani határozata szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

Az ügy előzményei

A Magyar Telekom 2006 februárjában megbízta az amerikai White&Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával, amelyeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötött. Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját "gyanús montenegrói tranzakciókra" hivatkozva. A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették. A meglehetősen költséges belső vizsgálatok végül nem tettek konkrét személyi felelősségi megállapításokat. (Az MTelekom korábbi közleménye szerint: "a vizsgálatok nem tártak fel macedón kormányzati tisztviselők, vagy politikai pártok vezetői által kapott kifizetéseket igazoló bizonyítékot, a jelentésekben semmi sem utal arra, hogy a jelenlegi felső vezetői vagy igazgatósági tagjai bármilyen szabályt megszegtek volna".)

Egyébként az NNI a most zárult, a belső vizsgálat ügyében indított nyomozását megelőzően is vizsgálódott a cégnél felmerült korrupciógyanús esetek miatt, azonban csakúgy, mint most, megszüntették a nyomozást.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.