Hirdetés
. Hirdetés

Magyar egyetemisták fejlesztenek a Canonnak

|

A nemzetközi Demola program keretében a Műegyetem hallgatói alkalmazásokat fejlesztenek irodai berendezésekhez.

Hirdetés

Magyar mérnökhallgatók közreműködésével készülnek alkalmazások a Canon intelligens irodai berendezéseihez. A Canon Magyarország kezdeményezésére indított projektekben – a Demola program keretében – a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolának a hallgatói vesznek részt.

Az egyetemisták és vállalatok együttműködését támogató Demola program a finnországi Tamperéből indult el nemzetközi útjára. Elsődleges célja, hogy a hallgatók aktív szerepet kapjanak ipari feladatok megoldásában. A konstrukció lényege, hogy a vállalatoknak nem kell finanszírozniuk a kutató-fejlesztő munkát, azaz előzetes pénzügyi befektetés nélkül juthatnak a piacon értékesíthető termékekhez, szolgáltatásokhoz. Ugyanakkor a hallgatók kipróbálhatják magukat, és a tanulás mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Ha a közös munkát követően sikeres üzlet születik, azaz a vállalat megvásárolja a végeredményt, a vételár túlnyomó része a projektben résztvevő hallgatókat illeti. Az is előfordulhat persze, hogy végül a vállalat nem tart igényt a kutatás-fejlesztési eredményre. Ilyenkor a hallgatók, az egyetemmel együttműködve szabadon rendelkezhetnek fölötte. A magyarországi Demola központ a Műegyetem keretei között működik. A projektekbe természetesen más egyetemek hallgatói is bekapcsolódhatnak.

A Canon négy egyetemi ötletet tartott érdemesnek arra, hogy azt részletesen kidolgozzák, és termékké fejlesszék. Az egyik egy újszerű oldal-lefedettség elemző eljárás, a második egy látványelemekben gazdag, testre szabható kijelző és menü. Az úgynevezett Dynamic Print a webes szolgáltatásokhoz csatlakoztatott irodai berendezéseknél teszi lehetővé a dinamikus dokumentumgenerálást, illetve nyomtatást. A negyedik alkalmazás egy mobil alkalmazásvezérlő, aminek segítségével például azonnali nyomtatás valósítható meg mobilkészülékről. A Canon Magyarországnál bíznak benne, hogy a hazai egyetemisták közreműködésével kifejlesztett alkalmazások a világpiacon is megjelennek.

A Canonnal folytatott közös fejlesztések a Demola Budapest első hivatalos projektjei. A közeljövőben több további projekt indítása várható. A Demola központban várják az érdeklődő cégek jelentkezését, illetve a további izgalmas projektkoncepciókat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.