Hirdetés
. Hirdetés

Magyar fejlesztés menthet életeket az utakon

|

Az Európai Unió támogatásával olyan használt autókba utólag beszerelhető automatikus segélyhívó rendszert fejlesztenek hazánkban, melynek segítségével csökkenthető az autóbalesetek halálos áldozatainak száma.

Hirdetés

Mivel az eszköz a hatóságokat már az ütközés pillanatában riasztja, azonnal elkezdődhet a mentési folyamat. Bár a számok csökkenő tendenciát mutatnak, Európában még így is több tízezren halnak meg évente autóbalesetben, az áldozatok közel egytizede pedig azért veszti életét, mert a segítség nem ér oda időben. A lakosságszámhoz viszonyítva Magyarország az uniós átlag felett van a halálos áldozatok száma alapján.

Hirdetés

Európában 2016-ban több mint 25 ezren haltak meg az utakon, míg Magyarországon összesen 607-en veszítették életüket közúti balesetben. A lakosságszámhoz viszonyítva Magyarországon az uniós átlag feletti volt a halálesetek száma, egymillió lakosra valamivel több mint 60 áldozat jutott, míg Európában 50.

Egy uniós jogszabály alapján 2018. április elsejétől minden új típusengedélyt szerző gépjárművet és kisteherautót kötelező lesz gyárilag felszerelni az eCall automatikus segélyhívó rendszerrel. Az eCall segélyhívó célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése - előrejelzések szerint a rendszer bevezetése után 4%-kal csökkenhet a halálos áldozatok száma, így Európa-szerte évente legalább ezer ember életét mentheti meg az eszköz, míg a hatóságok kiérkezési ideje akár felére rövidülhet.

A rendelet szerint az eCall azonban csak az új autókban lesz kötelező, ám Magyarországon és egész Európában is jellemzően idősebb autók vannak forgalomban - hazánkban 14 év az autók átlagéletkora, míg az Unióban 10,7. Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen olyan eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt az Európai Unió támogatásával, amelyet utólag is be lehet szerelni az autóba, így mindenkihez eljuttatja a segítséget. Az európai uniós finanszírozás nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a konzorcium kifejleszthesse a terméket, az igénybe vett uniós támogatás pedig hosszú távon is elősegíti a helyi gazdaság növekedését, a segélyhívót ugyanis az Albacomp székesfehérvári üzemében gyártják majd.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője így nyilatkozott: "Az Európai Unió arra ösztönzi tagállamait, hogy 2020-ra GDP-jük három százalékát kutatásra és innovációra fordítsák. Becslések szerint ennek eredményeként 3,7 millió munkahely jön majd létre, az éves uniós GDP pedig közel 800 milliárd euróval nő. Az EU természetesen aktívan hozzájárul a célok eléréséhez: Magyarországon is számos cég, intézmény részesül kutatási támogatásban, így indulhatott el például a szegedi lézerközpont és így jöhetnek létre többek között olyan termékek is, mint a használt autókba utólag beépíthető automatikus segélyhívó rendszer."

"Az Albacomp és konzorciumi partnerei azért döntöttek az autókba utólag beépíthető eCall rendszer fejlesztése mellett, hogy semmilyen hátrány ne érhesse a használt gépjárművek tulajdonosait, sofőrjeit és utasait. A konzorcium a fejlesztéshez jelentős uniós támogatást kapott, közel 679 millió forintot, amely a projekt összköltségének több mint 60 százalékát fedezi. Cégünk számára azért is izgalmas a rendszer fejlesztése, mert a projekt által létrejövő terméknek nem csupán a szoftver- és eszközfejlesztését, hanem később a gyártását is házon belül oldhatjuk meg" - mondta Léstyán Ákos, az Albacomp RI Kft. tanácsadási igazgatója.

Csak a 2014-2020-as programozási időszakban 7700 milliárd forint támogatáshoz jut Magyarország az Európai Strukturális és Beruházási Alapokon keresztül, melyből 7300 milliárd forintot már oda is ítéltek a nyertes pályázóknak 2017. december 31-ig. Ebből a támogatásból az infrastrukturális projektek, út- és hídépítések, kórházkorszerűsítések mellett többek között oktatási és kutatási programok is megvalósulhatnak, vállalatok növelhetik versenyképességüket. Az Európai Bizottság országjelentése szerint csak ebben a ciklusban 11 000 vállalkozás bővítheti kapacitását, több mint 200 vállalat pedig új termékeket vezethet be a piacra uniós források bevonásával.

A nem visszatérítendő támogatások mellett az Európai Unió hitelgarancia biztosításán keresztül is ösztönzi a beruházási kedv növekedését. Az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak köszönhetően már több mint 30 milliárd forintnyi forráshoz jutottak a magyarországi vállalatok, mely várhatóan több mint 400 milliárd forint értékű beruházást von maga után. Több mint 12 000 kisvállalkozás vagy induló vállalat részesül ebből a támogatásból.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a vállalati és az állami beruházások Magyarországon két számjegyű értékben növekedhetnek, amint az EU által finanszírozott projektek megvalósulnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.