Hirdetés
. Hirdetés

Magyar innovátorok Ázsiában

|

Második alkalommal vesznek részt magyar IT-cégek Ázsia legnagyobb infokommunikációs kiállításán, a június 17-20. között zajló CommunicAsia rendezvényen.

Hirdetés

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által a négynapos szingapúri expóra biztosított kollektív magyar stand a világ mintegy félszáz országából érkező több tízezer vendégnek mutat be magyar innovációkat.

Hirdetés

A 2013-as siker után 2014-ben is több magyar cégnek biztosít bemutatkozási lehetőséget Ázsia legnagyobb infokommunikációs expóján, a június 17-20. között Szingapúrban sorra kerülő CommunicAsia kiállításon a HITA. A rendezvényen való részvétel sikerére bizonyíték, hogy a tavalyi alkalommal bemutatkozó magyar Multipass Solutions Zrt. idén Ázsiában megnyerte az IT cégeknek kiírt The Asian Banker „Legjobb Felhő Alapú Megoldás” díjat. A vállalat egy szingapúri banknál implementált megoldásáért, első magyar cégként vehetett át Az EnterpriseIT és a BroadcastAsia rendezvényekkel egy időben és azonos helyszínen zajló 2014-es CommunicAsia kiállítás nagyságrendjét az is előrejelzi, hogy a 2013-as eseményen több mint 35 ezer látogató találkozott a világ 49 országából érkező 1300 kiállítóval. Az idei kollektív magyar standon hét, hazánkat képviselő vállalat mutatja be legújabb fejlesztéseit, innovációit az érdeklődőknek.

 

Bemutatkozik az Artklikk Kft., amely egy, főként a mobiltechnológia területén K+F intenzív termékfejlesztéssel foglalkozó budapesti cég. A Multipass Solutions Zrt. független szoftverfejlesztő és tanácsadó vállalat, amely az elmúlt évtizedben komoly tapasztalatra tett szert az Enterprise Content Management terén. A P92 RDI Kft. ugyancsak szoftverfejlesztéssel foglalkozik, profilja és filozófiája a kutatás, a fejlesztés és az innováció fogalomhármasára épül. A RecognizeIT K+F technológiai és szoftverfejlesztő társaság elsősorban OTT és second screen felületeken futó alkalmazásokat fejleszt. A SpeSys Kft. speciális hardver és szoftver megoldásokat értékesít. A WebEye International Kft. több mint 12 ezer járművet szerelt fel GPS alapú flottakövető rendszerrel. A WM Rendszerház Kft. tevékenységének alapja az M2M (machine-to-machine) iparág, amelyben a mobil- és internetszolgáltatók rendszerére épülő adatátviteli megoldásokat kínál.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.