Hirdetés
. Hirdetés

Megszűnik a TIM - új energetikai minisztérium alakul Lantos Csaba vezetésével

|

Palkovics László távozik a kormányból.

Hirdetés

Gulyás Gergely hivatalosan is megerősítette a hétfői Kormányinfón: Palkovics László technológiai és ipari miniszter nem vállalja tovább már a mai naptól sem a tárca vezetését, más területeken folytatja munkáját, nem kormányzati tisztségben. Lemondását azzal indokolta, hogy egységes portfólióként tekint a tárcára, az önálló minisztérium megalakulását követően nem vállalja a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetését.

A TIM teljesen megszűnik, feladatait szétosztják a Gazdaságfejlesztési, az Építési és Beruházási, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium között.

Új Energetikai Minisztérium alakul, amit Lantos Csaba vezet majd. Erről Orbán Viktor miniszterelnökkel vasárnap állapodott meg. 

Hirdetés

Az új rend már december 1-jével feláll.

Miniszterhelyettes, közigazgatási államtitkár és még két államtitkár dolgozik majd Lantos mellett az új energetikai tárcánál. Utóbbiak közül az egyik kifejezetten a környezetvédelemért felel majd.

- Nagy Mártonhoz (Gazdaságfejlesztési Minisztérium) kerülnek az iparral kapcsolatos feladatok.
- Lázár Jánosékhoz (építés-beruházás) a közlekedési ügyek.
- Csák Jánoshoz (kultúra-innováció) a felnőttképzés.

Gulyás Gergely szerint a KRÉTA-ügy nem játszott szerepet Palkovics László lemondásában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.