Hirdetés
. Hirdetés

Microsoft Inspire 2017: Szükségből erény

|

A digitális átalakulás ugyan megkerülhetetlen, az üzleti lehetőségek száma viszont, amelyeket magával hoz, végtelen - lelkesítette washingtoni éves világtalálkozóján összegyűlt partnereit a redmondi szoftvercég. Microsoft 365 néven új megoldáscsomag debütált a rendezvényen, és az Azure Stack is elérhető lett.

Hirdetés

A felhőszolgáltatóvá vált szoftvercégek partnerei gyakran kérdezik maguktól, mi lesz a szerepük az értékesítésben, ha a szoftvermegoldásokra a felhasználók közvetlenül előfizethetnek a nyilvános felhőben. Aggodalomra azonban, úgy tűnik, semmi okuk, feltéve, hogy nyitottak a változásra. A Harvard Business Review felmérése szerint ugyanis a vállalatok 86 százaléka lehetőséget lát az egyébként szükségszerű digitális átalakulásban, amely nem más, mint az üzleti innováció adatokból táplálkozó és felhőalapú technológiákra - többek között a dolgok internetére, a mesterséges intelligenciára és a kiegészített valóságra - építő új hulláma. Becslések szerint a digitalizáció 4,5 billió dollár értékű piacot teremt, amelyből nemcsak a szállítóknak, hanem partnereiknek is szép szelet jut.

Függetlenül attól, hogy mely iparág szereplői, a vállalatok arra törekednek, hogy a digitális átalakítással hatékonyabbá tegyék alkalmazottaik munkáját, szorosabbra fonják ügyfélkapcsolataikat, és optimalizálják működésüket. A szervezetek, amelyek ráéreztek a változás lényegére, tisztában vannak vele, hogy a transzformáció sikere - minden újgenerációs technológiai támogatással együtt - elsősorban az emberen, alkalmazottaikon és vállalati kultúrájukon múlik. A Microsoft most bejelentett megoldásainak fejlesztésekor ezért e két kulcstényezőre összpontosított - mondták a szoftvercég vezetői a július 9-13. között megtartott Inspire 2017 konferencián, amelyre több mint 17 ezer résztvevő érkezett Washingtonba a világ minden tájáról.

Microsoft az év minden napján
Az embert állítja középpontba a Microsoft 365, amelyet Satya Nadella, a szoftvercég vezérigazgatója mutatott be a partner-világtalálkozón. Az Office 365 szolgáltatásból, a Windows 10 operációs rendszerből és az Enterprise Mobility + Security menedzsmentszoftverből felépülő Microsoft 365 a szállító szerint egy átfogó, intelligens és biztonságos megoldáscsomag, amely kellő rugalmasságot ad a felhasználóknak, hogy másokkal újszerűen együttműködve ott és úgy dolgozzanak, ahol és ahogyan a leginkább megfelel nekik - az érzékeny üzleti adatok megbízható védelme mellett.

Két változatban is elérhető lesz a megoldáscsomag. A Microsoft 365 Enterprise, amely a szoftvercég Secure Productive Enterprise csomagját váltja, az említett komponensek nagyvállalati kiadásait tartalmazza, és augusztus 1-jétől két konstrukcióban (E3 és E5) is megvásárolható lesz.

A legfeljebb 300 főt foglalkoztató kis- és középvállalatoknak szánt Microsoft 365 Business előzetesét augusztus 2-tól lehet majd kipróbálni. Ez a csomag az Office 365 Business

Premium változatát a Windows 10 és az Enterprise Mobility + Security megfelelően méretezett felügyeleti és biztonsági képességeivel integrálja, és egy központi menedzsmentfelületet (konzolt) is ad az eszközök egy pontból történő telepítéséhez és a felhasználók védelméhez.

Azt a gyökeres változást tükrözi a Microsoft 365, amelyet a korszerű munkahelyekkel kapcsolatos igények fejlődése mutat. A vállalatok többé nem különálló területként kezelik az egyéni és a csoportmunkát, a biztonságot és az eszközmenedzsmentet, hanem olyan átfogó megoldást keresnek, amellyel egyszerre növelhetik a munkavégzés hatékonyságát és védhetik adataikat. A Microsoft 365 ezért a partnerek számára is nagy lehetőséget kínál szerződésállományuk és a felügyelt szolgáltatásokból származó bevételeik növelésére. A Forrester elemzése (Total Economic Impact Study) szerint az Office 365 különálló bevezetéséhez mérten a Microsoft 365 Enterprise több mint 50 százalékkal nagyobb bevételhez juttathatja a szoftvercég partnereit.

Hibrid felhő kulcsrakészen
Olyan hardverszállító partnereivel közösen, mint a Dell EMC, a HPE és a Lenovo, a Microsoft Washingtonban jelentette be, hogy Azure Stack szoftvercsomagja mostantól rendelhető. A házon belül üzemeltethető, integrált rendszereken előtelepített Azure Stack a Microsoft Azure nyilvánosfelhő-platformjának kiterjesztése, azzal megegyező szoftvertechnológiára épül, így következetesen egységes hibridfelhő-környezetek gyors kialakítását és nagymértékben automatizált működtetését teszi lehetővé.

Ugyancsak mostantól érhető el a webről ingyenesen letölthető Azure Stack Development Kit (ASDK), amelyet a vállalatok egyetlen szerveren telepíthetnek, hogy az integrált rendszerekre alkalmazásokat fejlesszenek és teszteljenek.

Jelenlegi változatában az Azure Stack az Azure platform alapszolgáltatásainak készletét tartalmazza DevOps-eszközökkel és az Azure Marketplace online piactér tartalmával kiegészítve.

Minthogy az egységes technológiára épülő hibrid környezet kevésbé összetett, az Azure Stack révén a vállalatok nagyobb megtérülést érhetnek el a nyilvános felhőben és a házon belül működő rendszereiken. A fejlesztők például ugyanazokkal az API-kkal és DevOps-eszközökkel dolgozhatnak, függetlenül attól, hogy az alkalmazás hol fog futni, munkájuk így hatékonyabb lesz. A felhőalapú alkalmazások is sokkal gyorsabban elkészíthetők az Azure Markeplace-en keresztül elérhető komponensek felhasználásával. A következetesen egységes, hibrid környezetben mind az alkalmazások, mind a folyamatok és a szakmai kompetenciák szabadon hordozhatóvá válnak a nyilvános felhő és a házon belüli környezet között, a vállalatok ezért annak tudatában tervezhetik meg beruházásaikat, hogy erőforrásaikat mindig ott és úgy használhatják, ahol és ahogyan azok a legjobban szolgálják az üzlet igényeit. Nem utolsósorban az Azure Stack által a Microsoft nyilvános felhőt érintő szoftverinnovációja házon belül is sokkal gyorsabban elérhető és hasznosítható.

Azure Stack-alapú integrált rendszerekkel a vállalatok például a hálózat peremére vihetik a nagy teljesítményű adatfeldolgozást olyan alkalmazások esetében, amelyek nem tűrik a késleltetést, majd az aggregált adatokat egyszerűen az Azure felhőbe vihetik további elemzés céljából. Nemzetközi jelenléttel bíró szervezetek az Azure Stack révén könnyebben telepíthetik az alkalmazások különböző megfelelési követelményeknek eleget tevő példányait. Szintén hasznosnak találhatják az Azure Stacket az alkalmazásaik korszerűsítésére készülő vállalatok, mert az Azure technológiáival házon belül modellezhetik és tesztelhetik, hogy szoftvereik miként viselkednek majd a nyilvános felhőben.

Beépíthető képességek alkalmazásokhoz
ISV Cloud Embed néven a Microsoft egy új programot is bejelentett, amelyen keresztül partnerei akár fele áron juthatnak hozzá a Dynamics 365, a Power BI, a Power Apps és a Microsoft Flow alapképességeihez, és azokat beágyazható építőelemként használhatják meglévő üzleti alkalmazások korszerűsítésére vagy újgenerációs alkalmazások fejlesztésére. Hasonló módon ahhoz, ahogyan Microsoft Azure platformra épített alkalmazásaik esetében teszik, a partnerek mostantól a szoftvercég üzletialkalmazás-platformját is használhatják különböző funkciók és képességek gyors hozzáadására.

Más szóval a független szoftverfejlesztő cégek az eddiginél is nagyobb hozzáférést kapnak a Microsoft szoftvermérnöki erőforrásaihoz, így csökkenthetik saját költségeiket. Elkészített üzleti alkalmazásaikat azután a Microsoft AppSource online piactéren tehetik közzé, ahol az Office 365 havi több mint 100 millió aktív felhasználója és a Dynamics 365 bővülő felhasználói tábora könnyebben rátalál az üzleti igényeinek megfelelő szoftvermegoldásra.

A Microsoft bevételeinek több mint 95 százalékát partnerein keresztül éri el, ez a közösség 17 milliónál több embert foglalkoztat világszerte. Körük folyamatosan bővül, 30 százalékuk az elmúlt egy évben csatlakozott a hálózathoz, és a létszám havonta 6 ezer partnerrel gyarapodik. A szoftvercég a partnerprogram szüntelen korszerűsítésén, az IVS Cloud Embedhez hasonló kezdeményezéseken keresztül igyekszik elérni, hogy az ökoszisztéma tagjai minden évben a lehető legnagyobb üzleti eredményt könyvelhessék el. Összbevételük az IDC Microsoft Footprint Model 2017 elemzése szerint idén megközelítheti az 1 billió dollárt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.