Hirdetés
. Hirdetés

Nagyobb szeletre vágyik az AMD

|

Az Advanced Micro Devices (AMD) jól kezdte a 2005-ös évet, s ezt az idén is sikerült folytatni. A mostani tervek között szerepel a globális szerverpiacon a 20%-os részesedés elérése.

Hirdetés

Az üzleti felhasználók körében megelégszenek idén a 15%-os részesedési aránnyal is. Mindezt a vállalat alelnöke, Marty Seyer árulta el az újságíróknak egy tokiói sajtótájékoztatón.

Az első negyedévben a szerver üzletágból több mint egymilliárd dollár bevétele származott a cégnek. Ez az első alkalom, hogy e kerek számot elérték, sőt meghaladták a mutatók. Az IDC szerint az elismertséget a következő generációs, alacsonyabb hőtermelésű AMD alapú szervermegoldsok is elősegítik majd.

Seyer elmondta, hogy reményeik szerint 2007-ben a négymagos rendszerek terén piacvezetővé válhatnak, ami az egy wattra jutó teljesítményt illeti. A sajtótájékoztató során mutatták egyébként be az új AM2-es CPU foglalatot, amelybe már csak és kizárólag a DDR2 memóriá használatára optimalizált processzorok kerülhetnek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.