Hirdetés
. Hirdetés

Online kereskedelem a NAV célkeresztjében

|

Idén is nagy figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az internetes kereskedelemre.

Hirdetés

Több mint félezer alkalommal ellenőrizte az adóhatóság tavaly az internetes kereskedelem résztvevőit, ami több mint két és félszerese az előző évinek - számolt be a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a NAV idén is kiemelten kezeli az online vásárlásokat, a hivatal emberei figyelik a hirdetési oldalakat, szemmel tartják az internetes áruházakat, és meglátogatják azokat a honlapokat, ahol használt, megunt tárgyaikat adhatják el a magánszemélyek.

Az internetes kereskedelem szereplőit tavaly több mint félezer alkalommal ellenőrizte a hatóság, s nagyjából 200 millió forintnyi adó befizetésének elmulasztását kérte számon, emellett kiszabott 15 millió forint mulasztási bírságot is.

Linczmayer Szilvia, a NAV adózási kérdésekkel foglalkozó szóvivője elmondta: az adóhatóság munkáját az adófizetők is segítették. Számos esetben ugyanis a fogyasztók jelezték, hogy valamelyik webshop a megrendelt árut elküldte ugyan, de a számlát, bizonylatot nem tette a csomagba. Máskor pedig éppen az illegálisan működő internetes áruház hívta fel a figyelmet magára azzal, hogy az adóhatóság épületének postaládájába is bedobta szórólapjait.

Egyre többen szeretnének házi pálinkájukra az interneten vevőt találni. Ezzel kapcsolatban Suller Attila, a NAV jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője felhívta a figyelmet: egy év alatt legfeljebb 50 liter pálinkát lehet otthon adómentesen előállítani, 200 liternél többet pedig akkor sem szabad főzni, ha az érintett megfizeti a szükséges közterheket. Házilag készített pálinka pedig csak akkor árusítható, ha a párlatot palackozzák, s az üvegeket zárjeggyel látják el.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.