Hirdetés
. Hirdetés

Ötéves az iTunes zenebolt

|

Hétfőn ünnepli ötéves születésnapját az Apple online zeneáruháza, az iTunes Store.

Hirdetés

A ma pontosan 5 éve elindított iTunes online szolgáltatásán keresztül eddig összesen 4 milliárd zeneszámot értékesítettek, azaz az összes legálisan értékesített digitális zene 70 százalékát az iTunes-on vásárolták meg. A szédítő tempó az előrejelzések alapján a következő években sem törik meg, és az InStat becslése szerint öt év múlva már akár a teljes zenei világpiac 28 százaléka felett az Apple iTunes rendelkezhet majd. A becslés azon alapszik, hogy az előrejelzések szerint 2012-ben már az összes zeneeladás 40 százalékát teszik majd ki a digitális formátumok, az iTunes pedig a jelenlegi piaci részesedését megtartva a zenei világpiac több mint negyedét tudhatná magáénak.

Felforgatta a zeneipart
Az Apple már csak azért is biztos lehet a dolgában, mivel az összes ma használt számítógép közel 30 százalékán megtalálható az ingyenesen letölthető iTunes zeneszoftver, amellyel a zeneáruház is elérhető.

Amikor az Apple 2000-ben kifejlesztette az első, SoundJam MP elnevezésű zenei programját, még nem lehetett előre látni, hogy az iTunes-szal néhány év alatt teljesen újraformálja a világ zeneiparát. Amikor a nagy kiadók először belementek, hogy az Apple licenszelje a felvételeiket, nem vállalatak nagy kockázatot, mivel először az Apple felhasználóin tesztelték le, hogy mennyire lehet sikeres az új üzleti modell, majd ennek alapján terjesztették ki az áruházat a Windows-os felhasználókra is.

Az iTunes zeneáruház sikeréhez azonban a legnagyobb mértékben az iPod lejátszók járultak hozzá, mivel az iTunesról letöltött zenék a közönséges mp3-lejátszókon nem is hallgathatók meg.

A kiadók babérjaira törhet az Apple
Az elemzők szerint az iTunes-nak a további sikerhez ideje lenne átgondolnia az árazási politikáját, mivel a kiadók egyre kevésbé érdekeltek abban, hogy minél erősebb legyen az Apple monopóliuma. Így például más online zeneáruházaknak - így például az Amazon.com-nak - egy ideje megengedik, hogy másolásvédelem nélküli mp3-fájlokat értékesítsék, az Apple-nek mindmáig nem sikerült megegyeznie a négy nagy kiadóval, hogy digitális másolásvédelem (DRM) nélküli zenéket árulhassanak.

Ezzel együtt is nehéz megingatni az iTunes első helyét: az Amazon vásárlói között is csak 10 százalék azok aránya, akik korábban az iTunes vásárlói voltak, azaz a már meglévő iTunes felhasználók elégedettek a szolgáltatással. 

A szolgáltatás továbbfejlesztésének módjáról számos elképzelés született már az Apple-ön belül és azon kívül is, jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az egyes számok után fizetendő díj helyett rövid időn belül havi átalánydíjas szolgáltatássá válhat az iTunes. A másik lehetséges irány, hogy a lemezkiadók kihagyásával saját maguk karolják fel a tehetséges előadókat, amely révén szintén lejjebb vihetnék a jelenlegi árakat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.