Hirdetés
. Hirdetés

SAP NOW – Növekedés most, de a jövőben sincs megállás

|

Az idei, szokásosan Siófokon megrendezett kétnapos SAP-konferencia alkalmából sajtóértekezletet tartott a nemzetközi cég magyar leányvállalata.

Hirdetés

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója azzal kezdte mondandóját, hogy 2017-ben is sikerült a 20 százalékot meghaladó növekedést elérni, 35 milliárd forintos árbevétellel (a creditonline.hu szerint 2017-ben 33,7 milliárd forint volt a cég forgalma. A 2009-ben 13 milliárdos éves árbevételű vállalat az azóta eltelt időben közel megháromszorozta forgalmát, ami kétségkívül az egyik legsikeresebb nemzetközi szállítóvá emeli ki hazánkban a piaci riválisok közül. Tavaly egyébként túlnőtte az IDC szerint 15%-kal bővülő magyarországi IT-piacot a ma több mint 1100 alkalmazottat foglalkoztató vállalat.

Hirdetés

Ha a megállíthatatlannak tűnő bővülés forrásait és titkát kutatjuk, Ablonczy beszámolójából és az újságírók kérdéseire adott válaszaiból ehelyütt a magyar leányvállalat megfontolt és hosszú távon gondolkodó piaci stratégiáját és taktikáját említhetjük.

Jó példa erre, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött megállapodásuk eredményeként az MNV-hez tartozó és SAP-rendszereket használó állami nagyvállalatok számára olyan támogatási feltételeket kínáltak, amelynek következtében éves 600 millió forintos megtakarítást értek el a felhasználó cégek. A szállítói pozíció erősítését szolgálta ez a gesztus, amely minden bizonnyal el is éri célját, és megnyitja a kaput újabb együttműködések előtt. Ablonczy a tőle megszokott magabiztos iróniával utalt olyan nemzetközi vállalatokra, amelyek némely hazai közbeszerzési ügyeleteikből nem a legjobban kerültek ki a közeli múltban - így kívánta hangsúlyozni, hogy a tiszta üzletekre való folytonos törekvés, a teljes átláthatóság hozza meg a gyümölcsét.

 

Arató Márk (SAP) és Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója (jobbról) az SAP NOW konferencia alkalmából rendezett sajtókonferencián

Úgy tűnik, az SAP nemzetközi és hazai sikereinek, piaci bővülésének a titka abban rejlik, hogy olyan termékekkel, szolgáltatásokkal lépnek a piacra, amelyekre a digitális transzformáció korában a felhasználó vállalatoknak szükségük van versenyképességük megőrzéséhez vagy éppen megteremtéséhez, fejlesztéséhez. E sorban említhető az emberi erőforrásmenedzsment területén egyre nagyobb piaci részesedést magának kihasító SAP SuccessFactors, a vállalati beszerzési folyamatokat támogató és a nemzetközi kooperáció újfajta lehetőségét megteremtő SAP Ariba vagy a CRM-szegmenst megújító C/4HANA, amely az ügyfélmenedzsmentet komplexen értelmezi és teszi ilyen módon kezelhetővé a felhasználók számára.

Maga az SAP is transzformáción megy át, a szoftverlicencet és -karbantartást értékesítő szoftvercégből fokozatosan alakul át felhős szolgáltatóvá, amely a saját infrastruktúráján futtatja ügyfelei rendszereit, ezzel az ügyfelek új körei számára teszi elérhetővé mind technológiai, mind pedig pénzügyi értelemben az SAP innovatív termékportfólióját és platformjait.

Arra a kérdésemre, hogy az SAP Hungary tavalyi 35 milliárdos bevételeiből mekkora volt a felhős szolgáltatásokból eredő rész, az ügyvezető igazgató nem adott konkrét választ, de azzal, hogy elmondta, az IDC által 6 milliárdosra becsült magyarországi felhőszolgáltatói piacon az SAP Hungarynak 20%-os a piaci részesedése, végül is megmutatta, hogy a cég magyarországi transzformációja még az elején tart. (Jegyezzük meg, hogy a felhősödéshez nem elegendő a szolgáltató, hanem kell hozzá az ügyfél is: az előbbi emlegetett számok a magyarországi vállalatok jelenlegi felhőaffinitásának pillanatfelvételét mutatják.)

Brückner Gergely (Index) egyik kérdésére adott válaszában Ablonczy kifejtette, hogy az SAP Hungary meglévő partneri állományát bővíteni kívánják, mégpedig olyan új, innovatív vállalatokkal, amelyek képesek becsatlakozni az SAP új fejlesztési törekvéseibe.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.