Hirdetés
. Hirdetés

Stagnál a szerverpiac

|

A Gartner piackutató vállalat legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy az idei első negyedévben stagnál a szerverpiac. A bevételek ismét 12 milliárd dollárral zárultak az első három hónapban, megszakítva ezzel az eddigi folyamatos növekedést.

Hirdetés

A bevételek ugyan nem növekedtek számottevően, az eladott szervergépek száma emelkedett. Ez főként az elavult x86-os architektúrára épülő kiszolgálók folyamatos cserélésére vezethető vissza a nagyvállalatok részéről. A globális eladások 14%-kal 1,7 millióról kétmillió leszállított szerverre nőttek a negyedév során.

A Unix szerverekből származó bevétel öt százalékot , míg a leszállított darabszám egy százalékot esett. A blade szerverek iránti kereslet viszont 46%-ot ugrott, s az IBM itt továbbra is megartotta vezető pozícióját.

Eközben viszont a Hewlett-Packard a globálic szerver szegmensben számít piacvezetőnek, de a Sun Microsystems is folytatja az emelkedést.

Egy rivális piacelemző, az IDC szerint a fenti adatok némileg hibásak. Az ő elemzőik úgy számolták, hogy a globális szerverpiac két százalékot visszaesett, a helyzet azonban egyik cég szerint sem túl rózsás. A jövőben várhatóan lassan indulhat meg az újabb emelkedés.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.