Hirdetés
. Hirdetés

Startup-partnerek kerestetnek

|

Érettebb, a piacon már aktív hazai és külföldi startupoknak indított, immár harmadszor, partnerprogramot az OTP Bank. Idén először a bankcsoport öt külföldi leánybankja is bekapcsolódik a programba, vagyis a startupokkal közös fejlesztések nemcsak Budapesten, hanem a közép-kelet-európai régió számos országában is folynak majd.

Hirdetés

Mivel a kezdeményezés célja, hogy a három hónapos tesztidőszakot követően minél több startup a lehető leggördülékenyebben a csoport hosszú távú partnerévé váljon, a program kiegészül egy hat hónapos, a további együttműködést támogató rollout időszakkal. Ez a lehetőség a legjobban teljesítő cégek számára lesz nyitva. Lapunknak Fischer András, az OTP Bank Retail Innováció Főosztályának vezetője nyilatkozott.

Hirdetés
          

Computerworld: Milyen kategóriákban várják a pályázókat?           

Fischer András: Az OTP LAB - amely az OTP Bank innovációs központja - a program indulása előtt a bankcsoporton belül felmérte az üzleti igényeket, vagyis azt, hogy melyek azok a témakörök, induló projektek vagy célkitűzések, amelyekre akár egy már érettebb fázisban lévő startup-vállalkozás is jó megoldást tud hozni. Így mondhatom, hogy a témakategóriák a szakterületek aktuális kihívásait, igényeit tükrözik. Ezek egyébként öt csoportba sorolhatók: kifinomult adatelemzési megoldások, ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálással kapcsolatos szolgáltatások, a bankcsoport belső hatékonyságát javító megoldások, különféle termékspecifikus innovációk, valamint a vállalati bankolással kapcsolatos fejlesztések köre. Mindezek mellett van egy hatodik is, a "Lepj meg minket!" kategória, ide minden olyan céget várunk, amelyek az előző öt kategóriába nem tudják besorolni fejlesztésüket, de mégis valami olyan innovatív, a bankszektorhoz kötődő, teljesen újszerű és diszruptív megoldáson dolgoznak, amely hasznos lehet az OTP Bank számára.           

CW: Hogyan zajlik és meddig tart a továbbjutók kiválasztása?           

FA: A startupok kiválasztása az előző programokhoz hasonlóan idén is három lépcsőben történik. Az online jelentkezési lap kitöltését követően a továbbjutó jelöltek egy online interjúra kapnak meghívást, amelyen már a kapcsolódó szakterületek képviselői is részt vesznek, végül a legerősebb jelöltek egy kétnapos Selection Camp esemény keretében jövő januárban személyesen is találkoznak az OTP Csoport döntéshozóival Budapesten. Közülük január végéig választjuk ki a Programra meghívást kapó, várhatóan 6-10 céget.

Fischer András főosztályvezető, OTP Bank, Retail Innováció Főosztály           

CW: Mi lesz a beválasztott cégek és a bank közötti együttműködés menete?           

FA: A résztvevő startupokkal első lépésként egy három hónapos pilot- és mentoring-fázisban dolgozunk együtt, amire 2020. március eleje és május vége között kerül sor. Ez idő alatt főként online csatornákon zajlik majd a közös munka, a cégek képviselőinek csak pár napra szükséges Budapestre vagy a velük kísérleti projektet megvalósító más leánybank székhelyére utazniuk. A közös tesztprojektek eredményeit a május végi Demo Dayen mutatják majd be a startupok a bankcsoport vezetése, befektetők, valamint számos hazai és nemzetközi partner nagyvállalat képviselői előtt. Az ezt követően kiválasztott, leginkább ígéretes startupok a hat hónapos rollout fázisban folytathatják az együttműködést az OTP Csoporttal.           

CW: Mit jelent a résztvevők számára, hogy a program nemzetközi szintre emelkedett?           

FA: Ami az idei programban kifejezett újdonság, hogy az OTP Csoport öt külföldi leánybankja is jelezte csatlakozási szándékát, és adott le kihívást, igényt a programra, így részvételükkel, illetve támogatásukkal az idei program nemcsak a jelentkező startupok tekintetében lesz nemzetközi, hanem olyan szempontból is, hogy a startupokkal közös fejlesztések nemcsak Budapesten, hanem a középkelet-európai régió öt országában is folynak majd           

CW: Hogyan profitálhatnak a részvételből a jelentkezők, és hogyan az OTP Bank - tekintettel elsősorban a digitalizálódásra és a fintech-technológiára?           

FA: A startupok számára legnagyobb előnyként első helyen azt hangsúlyoznám, hogy a programba kerülve lehetőséget kínálunk a partnerségre Közép-Kelet-Európa meghatározó, a digitális fejlesztések terén is élenjáró pénzügyi szolgáltató csoportjával. Ezen kívül erős nemzetközi kapcsolatrendszert építhetnek majd ki, ugyanis nemcsak a bank szakértőivel, szakterületeivel ismerkedhetnek meg, hanem széles mentori hálózatot is nyújtunk számukra, melynek tagjai részben hazai, részben nemzetközi nagyvállalati partnereink, illetve kockázatitőke-befektető társaságok képviselői. Emellett a banki szakemberek támogatásával megvalósuló tesztprojektek révén a cégek mély ismereteket szerezhetnek a banki működésről, illetve a nagyvállalatokkal történő együttműködés folyamatáról. Természetesen a közös fejlesztési munka a bank számára is hasznos tanulási folyamat a leginnovatívabb piaci megoldások és az újszerű startup üzleti modellek megismerésében, ahogy ezt már tapasztaltuk a korábbi két sikeres startup-programunk során.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.