Hirdetés
. Hirdetés

"SzEK-foglaló" az elektronikus számlázásról

|

A hazai elektronikus - elsősorban internetes - kereskedelemmel foglalkozó cégeket és szakembereket tömörítő szervezet, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) szakmai klubestet tartott az elektronikus számlázás és hitelesítés hazai helyzetéről, piaci alternatíváiról.

Hirdetés

Az esemény résztvevői az e-kereskedelem jövőbeni fejlődési irányainak meghatározása mellett többek között arra keresték a választ, hogy az elektronikus számlázás bevezetése hogyan segíti a hazai vállalatokat versenyképességük megőrzésében és a gazdasági recesszióból történő kilábalásban - olvasható a rendezvény hivatalos közleményében. Az esemény meghívott vendége volt dr. Szűcs Katalin, az elektronikus számlahitelesítéssel is foglalkozó NetLock Kft. cégvezetője, illetve Fényes Lóránd, a vállalat kereskedelmi igazgatója. A két szakember mintegy 50 résztvevő számára tartott előadást az elektronikus számlázás üzleti előnyeiről, bevezetésének jogi hátteréről, illetve gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a közönséggel, válaszolva a felmerült kérdésekre. A szakmai est zárásaként az iparág képviselői egyöntetűen azt a konklúziót vonták le, hogy az elektronikus számlázás gazdasági előnyei vitathatatlanok.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) 2005-ben alakult. Alapítói - felismerve az új üzletág gazdaságélénkítő szerepét - célul tűzték ki, hogy elősegítik az elektronikus kereskedelem korszerű, gazdaságos és megbízható formáinak elterjedését. Tevékenységük kiterjed a szakmai ismeretterjesztéstől az e területet érintő, készülő jogszabályok véleményezésén át az etikai normák kialakítására és elfogadtatására egyaránt. A szövetség fennállása óta már több szakmai konferenciát szervezett, és számos fórumon képviselte az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat. A február 25-én tartott eseményen a hazai elektronikus kereskedelmi szakma több vezető vállalkozásának szakembere részt vett, akik az e-számlázással kapcsolatos tapasztalataikról, észrevételeikről, valamint a jogi, pénzügyi tudnivalókról számoltak be a közönségnek.

Szűcs Katalin, a NetLock Kft. cégvezetője prezentációjában röviden ismertette a résztvevőkkel, hogy a hazai elektronikus ügyintézés elterjedésének első igazán meghatározó lépése az elektronikus számlázás lehetőségének megteremtése volt, amelyet a pénzügyminiszter 2004. május 1-jén hatályba lépett 20/2004.(IV.21.) PM rendelete tett lehetővé. Ezt követően 2008. január 1-től az ÁFA-törvény módosításával törvényi szabályozás lépett életbe (2007/CXXVII trv. 175§), amely szerint az elektronikus számlát legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kiadott időbélyegzővel kell ellátni. A szakember kitért arra is, hogy az elektronikus számlázás nemcsak az egyes folyamatokat gyorsítja fel, hanem az elektronikus bizonylatmegőrzés bevezetésével azt is lehetővé teszi a piaci szereplők számára, hogy az ügyvitel során keletkezett papíralapú dokumentumokat ne kelljen költséges módon raktárban tárolni.

"Magyarországon ma már minden jogi feltétel adott az elektronikus számlázás és -bizonylatmegőrzés széleskörű elterjedéséhez, tehát a vonatkozó szabályozások szempontjából felzárkóztunk az informatikailag fejlettebb társadalmakhoz" - mondta Szűcs Katalin. "Az elektronikus számlázás bevezetésével hatékonyabbá válik a munkavégzés, mivel a több példányban kinyomtatott számlák papír-, illetve nyomtatási költsége, majd az ezt követő posta- és raktározási költség kiküszöbölhető, és nem kell hosszú időt tölteni a számlázással. A számlák könnyebb kezelhetősége miatt az ügyintézők szintén ezt az utat preferálják, az adóhatóság pedig könnyebben ellenőrizheti a számlák tartalmát, és kibocsátójának személyazonosságát, így hatékonyan tud fellépni a visszaélésekkel szemben."

Fényes Lóránd előadásában kiemelte, hogy a vállalatok hosszú távú versenyképességéhez, illetve hatékonyságuk növeléséhez elengedhetetlenül szükséges az ügyviteli folyamatok elektronizálása, amelynek egyik fókuszterülete az elektronikus számlázás. Az e-számla bevezetése ugyanis hatékony választ ad a gazdasági recesszió kihívásaira, azaz komoly megtakarítási lehetőséget biztosít a nagy számlakibocsátóknak, de hosszú távon a kis- és középvállalkozások számára is biztos alternatívát jelent költségeik csökkentésére.

"Az elektronikus számlázás bevezetése ma már a kis- és közepes méretű vállalatok számára is elérhető, mivel a legegyszerűbb háttér-infrastruktúra például akár 100 000 forint nagyságrendű összegből is kiépíthető" - mondta Fényes Lóránd. "Emellett az elektronikus számlázási megoldások bevezetésére számos pályázati lehetőség indult és indul az elkövetkezendő években és a pályázatok elbírálásakor az elektronikus számlaküldés további plusz pontokat, előnyöket jelent a pályázónak. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a támogatott tevékenységek között nevesítve is szerepel az elektronikus számlázás megvalósítása."

Az elektronikus számlázás ma már nemzetközi trend

Az elektronikus számlázás iránt az Európai Unióban egyre inkább nő az érdeklődés. Az e-számlázás ugyanis lehetővé teszi, hogy a vállalatok és intézmények racionalizálhassák költségeiket, megőrizzék versenyképességüket a gazdasági recesszió idején, majd hatékonyabban működő szervezetként kerüljenek ki a válságból. Ma már köztudott tény, hogy a számlakibocsátás elektronizálásában nagy megtakarítási potenciál rejlik, hiszen akik számláikat elektronikus úton hitelesítve továbbítják ügyfeleiknek, egyrészt időt, másrészt pénzt takarítanak meg. A több példányban kinyomtatott számlák papír-, illetve nyomtatási költsége, majd az ezt követő postaköltség ugyanis kiküszöbölhető, és nem kell hosszú időt tölteni a számlázással.

Az elektronikus számlázás hazánkban is egyre inkább terjed: a NetLock Kft. tapasztalatai szerint a hazai vállalatok nagy része mind technológiai, mind pedig gazdasági szempontból felkészültnek tekinthető az átállásra és a társaság elektronikus számlát kibocsátó ügyfelei is csak pozitív tapasztalatokról, többek között igen magas megtakarítási lehetőségekről számoltak be. Az elektronikus számlázás gazdasági előnyei tehát vitathatatlanok, ennek ellenére az eljárás bevezetésétől még mindig sokan tartózkodnak. Az okok között szerepel a bizalmatlanság, illetve a tájékozatlanság, de van, aki a befogadó oldal felkészültségének hiányára hivatkozik. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) tevékenységével ezt az űrt kívánja betölteni. Tagjai éppen ezért továbbra is azon dolgoznak, hogy minden fehér foltot eltöröljenek az elektronikus ügyintézés hazai térképéről és egyúttal bíznak abban, hogy munkájuk további lendületet ad az elektronikus számlázás terjedésének.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.