Hirdetés
. Hirdetés

Technológiai felvásárlások hegymenetben

|

A 2011-es év komoly forgalmat hozott a technológiai cégek globális M&A-piacán. Bár a felvásárlások és összeolvadások összértéke hatalmasat ugrott az előző évhez képest, még messze van a 2007-es csúcstól. Így is akadt pár világrengető bekebelezés.

Hirdetés

Már tavaly azt jósolták a szakértők, hogy 2011 a technológiai cégek piacán a nagy felvásárlások és összeolvadások éve lesz. És nem tévedtek. Az első kilenc hónap adatai és a folyamatban lévő ügyletek ismeretében a Dealogic befektetési piaci szolgáltató cég - amely a befektetési bankok tranzakciós platformjainak egyik legfontosabb szállítója - úgy becsülte, hogy az M&A-k összértéke 44 százalékkal lesz magasabb az előző évinél, és meghaladja a 176 milliárd dollárt. Ez a legnagyobb ugrás 2007 óta, amikor a piac forgalma elérte a 200 milliárd dolláros csúcsot.

Ráadásul az ügyletek átlagos mérete is jókorát nőtt, 61 százalékkal 71 millió dollárra. De 35 olyan megállapodást jelentettek be a technológiai szektorban, amelyeknek az értéke elérte az 1 milliárd dollárt. Az év két legnagyobb tranzakciója során a Google 12,5 milliárd dollárért megvette a Motorolát, illetve a Hewlett-Packard 10,3 milliárd dollárt fizetett a brit Autonomy szoftverfejlesztő társaságért. Az utóbbi esetben az összegnél már csak a részvényesek ellenszenve volt nagyobb, amellyel a tranzakcióra tekintettek. Nyilvánvalóan ez is hozzájárult - a cég PC-üzletágának kilátásba helyezett, de a részvényesek felháborodása miatt hamvába holt eladása mellett -, hogy Leo Apotheker vezérigazgató távozott a HP éléről.

Az első negyedév
Az első negyedévben a szektorban 794 M&A-ügyletet regisztráltak, ami 26 százalékos növekedést jelentett az előző negyedév 628-as ügyfélszámához képest. A 27 milliárd dolláros érték pedig a 2010-es első három hónap 124 százalékát tette ki. A legnagyobb ügyletet a Western Digital ütötte nyélbe a Hitachi Global Storage Technologies 4,3 milliárd dollárért való megvásárlásával.

Joe Steger, az Ernst & Young (E&Y) tanácsadó cég technológiai tranzakciókkal foglalkozó részlegének vezetője úgy reagált a látványos növekedésre, hogy ez a piac reflexiója az IT növekvő fontosságára a mindennapi életben. Az üzleti oldalon pedig a trend azt mutatja, hogy az információ nagyobb értékalkotó komponenssé vált a termékekben és szolgáltatásokban. (A nem technológiai piacon az ügyletek értéke csak 15 százalékkal emelkedett az E&Y adatai szerint.) A cég arról számolt be, hogy az M&A-piac növekedését elsősorban a számítási felhők, különösen a szolgáltatásként kínált szoftverek (SaaS), a közösségi média, a mobilkommunikáció és az információbiztonság hajtják. A számítási felhők jelentették a motivációs erőt az ügyletek tucatjai mögött ebben a három hónapban. Különösen a telefon- és kábelhálózati szervizcégek vásároltak szolgáltató vállalatokat nagy adatközpontokkal, hogy megteremtsék képességeiket a felhőüzletben való részvételre. A tíz legnagyobb pénzt megmozgató ügylet közül kettő éppen ilyen volt.

A mobilchip-területen szintén voltak komolyabb házasságok, sőt a lapkagyártók és vezeték nélküli eszközöket előállító cégek közötti megállapodások közül három bekerült a negyedéves top 10-be. A legfontosabb mindenképpen a Qualcomm 3,1 milliárd dolláros manővere volt az - Ethernet, LAN, Bluetooth, GPS, passzív optikai hálózati és az elektromos hálózaton keresztül való adattovábbítás (powerline) technológiákat birtokló és fejlesztő - Atheros megszerzésére. Ezeken kívül mindenféle ügyleteket kötöttek a mobileszköz-gyártók a fizetős tartalmakat és szolgáltatásokat kínáló cégekkel. Ezek olyan információs gazdasági egységek felépítését szolgálták, amelyek egy operációs rendszerre, de sok gyártó készülékhez kínálnak termékeket.

A piaci növekedés egy másik oka az internetes videohasználat növekedése volt a szórakoztatásban, üzleti konferenciákon és a videotelefonálás területén. Ez arra indította a technológiai cégeket, hogy stratégiai videotechnológiákat vásároljanak, amelyek segíthetik őket a növekedésben és az innovációban - állítja az E&Y.

A nemzetközi M&A-ügyletek az első negyedévben az összes megállapodás 34 százalékát tették ki, ami éppen annyi, mint a teljes 2010-es évben. Pénzben mérve ugyanakkor a 11 milliárd dolláros érték a teljes üzleti értéknek a 40 százaléka. Az első negyedévben folytatódott a kisebb vállalatok még 2010-ben elkezdődött felvásárlása. Ez különösen az internetcégek között volt jellemző, amelyek mindenféle közösségi médiaoldalakat működtető társaságokra tették rá a kezüket, de a célpontok között volt elég sok SaaS-cég is. Ám a szoftver- és SaaS-társaságok is vettek közösségi hálózatokat és ezek funkcióival kibővítették saját vállalati alkalmazás- vagy marketingplatformjukat. Joe Steger szerint ezzel a módszerrel a vásárlók fenntartották versenyképességüket vagy kiterjesztették a stratégiájukat az igen gyors technológiai innováció körülményei között is, miközben tőkével látták el a már létező vagy éppen felívelő trendeket.

A második negyedév
A második negyedévben a technológiai piacon az M&A-ügyletek összértéke csaknem megduplázódott, és elérte az 52,1 milliárd dollárt. Az E&Y negyedéves beszámolója szerint az iparágban konszolidáció zajlik az innovációs változások hatására. A folyamatot elsősorban a számítási felhők, az egyre erősebb hatást gyakorló mobileszközök, az interneten zajló változások, a smart grid és a videotechnológia hajtja.

Az ügyletek összértéke 69 százalékkal volt magasabb, mint 2010 második negyedében. Az átlagos tranzakció értéke 194 millió dollárra emelkedett, ami a legmagasabb negyedéves érték volt 2000 első negyede, a dot-com boom óta. A jelentés szerint az ügyletek összértéken 61 százaléka a 10 legnagyobb tranzakcióra jut, de a 100 millió dollár alatti tartományban is nagyon élénk üzletelés folyt.

A legnagyobb ügylet a Skype felvásárlása volt, amelyben a Microsoft 8,5 milliárd dollárt adott a VoIP kommunikációs piacvezetőjéért. A második legnagyobb deal során a Texas Instruments 6,5 milliárd dollárért megszerezte a National Semicunductort. Az Applied Materials is dobogóra állhatott a Varian Semicunductor 4,6 milliárdos beolvasztásával, ezt értékben a Toshiba 2,3 milliárdos ügylete követte, amellyel a Landis tulajdonosává vált. Csak a félvezetőiparban 10,9 milliárd dollár értékű felvásárlás történt. A SaaS-piacon és más felhőrégiókban is élénk üzletelés zajlott, s nagyobb és kisebb megállapodások sorát kötötték. A legfigyelemreméltóbb 2,3 milliárd dolláros lépéssel a Century Link vált a Savvis tulajdonosává.

A nemzetközi ügyletek összértéke a negyedévben 16 százalékkal emelkedett. Az E&Y azt vélelmezi, hogy az erősödő globalizáció és amerikai cégek tengerentúli készpénzfelhalmozása állt az ügyletek jelentős része mögött, hiszen az általuk kötött megállapodások a teljes volumen 56 százalékát tették ki. Ezek között akadtak elég méretes üzletek is. Például az EA játékfejlesztő óriás 1,3 milliárdot szurkolt le a PopCap Gamesért, a Providence Equity befektetési cég 1,6 milliárdért szerezte meg az oktatási szoftvereket fejlesztő BlackBoardot, az Apax Partners pénzügyi befektető két üzleti szoftverfejlesztő társaságot, az Epicort and Activantot is bekebelezte összesen 2 milliárd dollárért, míg a Level 3 Communications kerek 3 milliárdért vette át az irányítást a Global Crossing hálózati szolgáltató felett.

A harmadik negyedév
A harmadik negyedévben a felvásárlások és összeolvadások értéke a technológiai piacon elérte az 56,5 milliárd dollárt, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál és 8 százalékkal az előző negyedévinél. Ez az összérték a 2007-es piaci összeomlás óta a legmagasabb. Különösen a fejlett mobiltechnológia és üzleti analitika mozgatta meg erősen a befektetők fantáziáját. A negyedév igen erős adataihoz két 10 milliárd dollárt is meghaladó megaügylet is hozzájárult, amire legutóbb 2010 első negyedévében volt példa.

Az egyik csúcsügyletben a Google 12,5 milliárd dollárért megvette a Motorolát. A másik nagy beolvasztás során a Hewlett-Packard 11,7 milliárd dollárt fizetett a brit Autonomy szoftvercégért. De ebben a három hónapban szerezte meg a Broadcom 3,5 milliárd dollárért a chipgyártási technológiájáról ismert NetLogicot. A bankautomatáiról és POS-rendszereiről nálunk is jól ismert NCR pedig 1,1 milliárd dollárt fizetett a szintén ezen a piacon mozgó Radiant Systemsért. De a talán legizgalmasabb ügyletet Japánban hozták tető alá. Három nagy konkurens, a Sony, a Hitachi és a Toshiba egybeolvasztotta LCD-üzletágát annak érdekében, hogy az okos telefonokban, kézi játékgépekben és tabletekben használt kisméretű és közepes képernyők piacán megerősítsék pozíciójukat. A vegyesvállalat papírjainak 70 százalékát azonban 2,3 milliárd dollárért azon melegében eladták a részben állami kézben lévő Innovation Network Corporation of Japan befektetési cégnek, a maradék 30 százalékon pedig a három elektronikai nagyvállalat egyenlő arányban osztozik. Az új cég globális piaci részesedése 20 felett van, amivel a legnagyobb gyártónak számít.

A harmadik negyedév felvásárlásait elsősorban a „nagy adat" (big data) hajtotta. Legalább két tucat jelentős ügylet (köztük az egyik tízmilliárdos) mögött az információszerzési és az analitikai képességek fejlesztése iránti igény állt. De a tranzakciókra legalább ekkora hatással volt a felhőszámítási trend emelkedése, igaz, fontos ügyleteket regisztráltak az információbiztonsági, a közösségi hálózati, mobiljáték, egészségügyi IT, illetve az internetes és mobilvideó-területen is. Sok ügyletben ezek az elemek összefonódva is megjelentek.

Ebben a negyedévben a nagy ügyletek domináltak, hiszen a 11 legnagyobb tranzakció összértéke meghaladta a 40 milliárd dollárt, ami a teljes érték 71 százaléka. Ez volt az első negyedév 2008 óta, amikor legalább 11 ügylet értéke meghaladta az 1 milliárd dollárt. Az átlagos érték szintén emelkedett, 14 százalékkal az előző negyedévhez és 26 százalékkal az előző év azonos időszakához képest, elérve a 221 millió dollárt, ami 11 éve a legmagasabb. A 759 jegyzett ügylet darabszáma 2 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél. A nemzetközi ügyletek volumene 11 százalékkal esett az előző negyedévhez képest. Az E&Y értékelése szerint a piac erős változékonysága visszaesést is hozhat még, ám néhány technológiában akkora a növekedési erő, amely ezt a hatást ellensúlyozhatja.

A negyedik negyedév
Szakértői becslések, előrejelzések szerint az utolsó negyedévben is meghaladja az M&A-ügyletek értéke a 40 milliárd dollárt a technológiai szektorban. Ennél sokkal több is összejöhetett volna, ha az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC - Federal Communications Commission) jóváhagyja, hogy az AT&T felvásárolja a T-Mobile USA-t 39 milliárd dollárért. Ám a hatóság az ügyletet versenyellenesnek ítélte, s megállapította, hogy az sértené az amerikai felhasználók szabad szolgáltatóválasztáshoz való jogát, és a piaci árakat is alaposan felverné. Sőt hazugsággal vádolta az AT&T-t, mert kiderült, hogy a belső használatra készült elemzések megállapításai szöges ellentétben állnak azokkal, amelyeket a társaság az FCC-nek megküldött az egyesülés várható piaci hatásairól.

Az idei utolsó három hónap azonban pozitív meglepetéseket is hozott. A legnagyobb ezek közül, hogy Warren Buffett - a világ egyik legtekintélyesebb befektetője, s nem mellesleg harmadik leggazdagabb embere - 5,4 százalékos részesedést szerzett az IBM-ben. A Kék Óriás részvényeiért 10,7 milliárd dollárt kellett leszurkolnia. Buffett cége, a Berkshire Hathaway már márciusban elkezdte a részvények felvásárlását, s november közepére érte el az 5,4 százalékos részesedést. Az piacokon gyakran „omahai bölcs" néven emlegetett befektető - akinek az érdeklődése az utóbbi időben a technológiai cégek felé fordult - azzal indokolta lépését, hogy meggyőzte az IBM útiterve, ahogy külföldi cégeket kíván megnyerni szolgáltatásai igénybevételéről. Az IBM háza tájáról szóló másik fontos hír, hogy új első számú vezetője, s egyben az első nő ebben a pozícióban Virginia Rometty bejelentette: 7 milliárd dollár értékben vásárolnak vissza saját részvényeket. Az elemzők természetesen azonnal találgatni kezdték, hogy vajon Buffett ugyanazt tudja-e, mint Rometty?

Egy további izgalmat okozó, de függőben lévő ügylet a Yahoo lehetséges felvásárlása. Sokáig úgy tűnt, hogy a Microsoft - amelyhez a keresőtechnológiai fejlesztéseken keresztül szoros kapcsolat fűzi a céget - teszi majd a győztes ajánlatot. Ám a megváltozott piaci körülmények ismeretében a 40 milliárdos ügylet meghiúsulása miatt Steve Ballmer, a Microsoft vezére valósággal lelkendezett. De a felvásárlást melegen tartották, hiszen november végén már a New York Times arról szerzett információt, hogy a lehetséges felvásárlásról Bill Gates titoktartási megállapodást írt alá, csakúgy a Silverlake és TPG Capital befektetőcégek is. A Reuters viszont arról számolt be, hogy egy másik - kockázatitőke-társaságokból és ázsiai szakmai befektetőkből álló - csoport is ajánlatot tett a sunnyvale-i online óriásra. A kínai Alibaba Groupot, a japán Softbankot és a Blackstone Groupot is magában foglaló befektetői kör állítólag 25 milliárd dollárt ajánlott a gyengélkedő, de még mindig igen nagy piaci befolyású cégért. De ezzel nincs vége a kérők sorának. A Thomas H. Lee Partners, a Providence Equity Partners és a Hellman & Friedman kockázatitőke-társaságok szintén szívesen megszereznék a keresőpiac régi ikonját.

Csendes magyar piac
A hazai technológiai M&A-piac szinte mozdulatlanul szenderegte át 2011-et, hiszen csak pár említésre érdemes üzlet született az internetszolgáltatók piacán.

Januárban hozták nyilvánosságra, hogy az ACE Telecom megvásárolta a HunNet Hungarian Networks budapesti és a város környéki ügyfélbázisát és hálózatát. A tranzakcióval az egyik legnagyobb, fővárosi és agglomerációs mikrohullámú hálózatot működtető internetszolgáltatóvá fejlődik az ACE Telecom, és jelentősen javítja pozícióját a hazai internetes piacon. A felvásárlással eleve másfélszeresére növekedett a hálózatát működtető bázisállomások száma. A tranzakciót február 1-jén zárták le.

A magyar kábelszolgáltatatási piac nagy eseménye volt február végén, hogy a UPC Magyarország megszerezte az ország negyedik legnagyobb kábelszolgáltatója, a Fibernet hálózatának egyharmadát. E hálózati részeket a Magyar Telekom B.V.-től, az Invitel Holding egyik leányvállalatától vásárolták meg, amely ezzel egy időben lezárta a Fibernet egyedüli tulajdonosa, a Fibernet Tanácsadó Kft. megvásárlását.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.