Hirdetés
. Hirdetés

Tilos a smartbook?

|

A történelem ismétli önmagát: a netbook név használata felett júniusban lezárult jogi csatározás után most a smartbook került terítékre és Németországban már ítélet is született.

Hirdetés

Nem győzünk csodálattal adózni Richard Brown a VIA marketing ügyekben első emberének éleslátása okán. Ő már hosszú évekkel ezelőtt, az Intel és a VIA hosszas jogi csörtéjekor - mikor is a chipgyártó óriás szerette volna megakadályozni, hogy a kis tajvani cég a processzorait kiszolgáló chipseteket gyártson - lefektette azt a tézist, hogy az IT iparág legdinamikusabban fejlődő ágazata a jog. Ez túl fogja élni Moore törvényét is.

Most németországban ment neki egy kis cég a Qualcommnak a smartbook kifejezés használata miatt és az ügy már ott tart, hogy korlátozó végzést is sikerült szerezniük. Az egész kísértetiesen emlékeztet a netbook név körüli Psion-Intel csatára, mely végül júniusban a Psion meghátrálásával ért véget.

Mi az a smartbook?
A smartbook egyfajta x86- és Microsoft mentesített netbook, méretben egy picit kisebb azoknál és az okostelefonok és netbookok közti rést hivatott betömni - már ha létezik ilyen piaci rés, amit majd a vásárlók fognak eldönteni. A hordozható eszközök táplálékláncában az okostelefonok és a netbookok között foglal helyet, ARM processzora van és valamilyen nem-Microsoft operációs rendszer fut rajta, jellemzően valamiféle Linux. Németországban azonban létezik egy Smartbook AG nevű cég, mely noteszgépeket forgalmaz a saját neve alatt. A cég elérte a Német bíróságon, hogy korlátozó végzést hozzanak a Qualcomm ellen, a smartbook kifejezés németországi használatával kapcsolatban. Ha a Qualcomm nem teljesíti ezt, akkor 250 ezer eurós büntetést tartozik fizetni.

Jogi döntés
A Qualcomm Inc. és a Qualcomm CDMA "nem jogosult a smartbook karaktersorozat használatára a mobil számítógépekkel kapcsolatos üzleti kommunikációban és üzleti ajánlatokban a Német Szövetségi Köztársaság területén, a Smartbook AG engedélye nélkül, mivel a smartbook kifejezés használata kizárólagosan a Smartbook AG számára van fenntartva."

A Smartbook AG vezérigazgatója, Dirk Pick elmondta: "A Qualcomm Inc. internetoldalai, mint például a www.hellosmartbook.com és a cég német fiókirodájának a Qualcomm CDMA GmbH-nak az oldala, mely a cég amerikai oldalaira mutat, már IP-cím alapján blokkolva vannak a német felhasználók elől. Egy a márkanevünk elleni, majdhogynem abszurd, ugyanakkor arcátlan támadással konfrontálódtunk. A Qualcomm volt az, aki arra kényszerített minket, hogy védekező intézkedéseket hozzunk. Meg fogjuk védeni a márkanevünket."

A Qualcomm mely leginkább, mint az okostelefonokban használatos chipek gyártója ismert, mostanság kezdett a smartbook koncepció promótálásába, azzal a nem titkolt céllal, hogy a cég gyártotta chipeket ezekben használják a gyártók.

A Smartbook AG nyilvánvalóan nem egy ligában játszik a Qualcommal, és bátran kijelenthetjük, hogy a védjegyükkel kapcsolatos felhajtás a kis, noteszgépeket gyártó cég önpromóciójának szól.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.