Hirdetés
. Hirdetés

Többet költ idén az IT-s szektor

|

A Gartner szerint idén a globális IT-költekezés eléri a 3,7 billiárd dollárt.

Hirdetés

A Gartner szerint idén többet költ majd globális tekintetben az IT-s szektor, mint tavaly. Míg 2012-ben 3,6 billiárd dollár forgalmat számoltak, addig idén 2 százalékos emelkedéssel már 3,7 billiárdos összegre számítanak a cég elemzői. 

Érdekesség, hogy egy negyedévvel korábban még optimistább volt a Gartner, akkor ugyanis 2 helyett 4,1 százalékos növekedést jósoltak. A módosítást most az amerikai dollár árfolyamváltozásaival indokolták. 

Ennek ellenére az IT-s eszközökre költött összegben is némi csökkentést végeztek, ugyanis míg korábban 7,9 százalékos emelkedést vártak, addig most csak 2,8 százalékos pluszt jósolnak. A PC-s eladások mélyrepülése jelenleg is folytatódik, és nem úgy néz ki, hogy másik irányt venne az év hátralévő részében. A Gartner szerint a második félévben megjelenő új eszközök sem lesznek képesek változtatni ezen a trenden. 

Jó hírnek tekinthető ugyanakkor, hogy a jóslatok szerint a tabletes eladások 38,9 százalékkal emelkednek, a mobiltelefonoké pedig 9,3 százalékkal nő. 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.