Hirdetés
. Hirdetés

Tudományos-üzleti összefogás az élelmiszerhamisítás ellen

|

Egy nemzetközi összefogásban fejlesztett, blockchain-alapú megoldás ma a világ legfejlettebb, legbiztonságosabb és ugyanakkor legolcsóbban üzemeltethető élelmiszerbiztonsági rendszere.

Hirdetés

A jelentős magyar részvétellel létrejött eljárás már messze nem csak kísérlet, termelők, kereskedők és fogyasztók milliói használják napi szinten Ázsiában, és pilot projektek indultak Amerikában és néhány európai országban. A fejlesztésben résztvevő hazai vállalkozás október 18-án megállapodott a Debreceni Egyetemmel arról, hogy az intézményben elindítják az új technológiát oktató képzést, hogy Debrecenben egy meghatározó európai kompetenciaközpont alakulhasson ki.

Hirdetés

Az élelmiszerbiztonság az Európai Unió egyik legfontosabb és leghatékonyabb együttműködési területe, és azon kevés témák egyike, amelyben gyakorlatilag nincs jelentős nézetkülönbség a tagországok között. Ugyanakkor az élelmiszerláncok felügyelete, az ellenőrzés működtetése nemcsak költséges, de a jelentkező anyagi terhek egyenlőtlen arányban oszlanak meg a lánc tagjai között. Emellett a töredezett, többlépcsős jelenlegi rendszert számos ponton és sokan igyekeznek kijátszani, nem egyszer sikerrel. További hátránya a ma használt megoldásoknak, hogy a teljes lánc információi a fogyasztók számára nem hozzáférhetők. A vásárlók kénytelenek elhinni, hogy biztonságos élelmiszert vásárolnak, miközben az időnként napvilágra kerülő visszaélések folyamatosan rombolják a fogyasztói bizalmat.

Ágazati szakértők világszerte egyetértenek abban, hogy a jövő mezőgazdaságának fontos eleme a transzparencia. A vásárlói tudatosság folyamatosan növekszik, ezzel együtt nő az igény az ellenőrzött és egészséges élelmiszerek iránt is. Ez a megoldás egyszerre teljesíti az átfogó ellenőrzés és a teljes áttekinthetőség elvárásait. Az új technológia az élelmiszer - például a sertéshús - útját a termelőtől, tenyésztőtől egyetlen folyamatként kezeli egészen a vásárlás időpontjáig, a keletkezett adatokhoz pedig egy mobilalkalmazáson keresztül a vevők éppúgy hozzáférnek, mint az élelmiszerlánc bármely szereplője, vagy az ellenőrző hatóságok emberei. Az adatsorok biztonságát a ma ismert egyik legerősebb adatvédelmi eljárás, a kriptovalutákhoz kifejlesztett blokklánc (blockchain) technológia adja. Egy sertés, vagy más haszonállat teljes útjának követése az eljárással kevesebb, mint 1 dollár. Ez töredéke a ma elterjedt megoldások költségének, és az eljárás, ahogy terjed, egyre biztonságosabb és olcsóbb lesz. Vietnámban, ahol az első rendszerszintű bevezetés történt, ma már naponta több százezer haszonállat és több millió tojás útját kísérik a megoldással. A bevezetés hatására ott, ahol használják, szinte megszűnt az élelmiszerhamisítás, az adóelkerülés, eltűntek a bizonytalan eredetű alapanyagok, és minden, ehhez kapcsolódó egészségügyi és élelmiszerbiztonsági kockázat. Mindezen előzmények után döntött úgy az eljárás hazai képviseletét ellátó Laurel Cégcsoport és a Debreceni Egyetem, hogy többszintű együttműködést alakítanak ki.

Az 2018. október 18-án aláírt megállapodás alapján a Debreceni Egyetemen a fejlesztő cég munkatársai kiképzik az oktatói gárdát, és az egyetemmel közösen kidolgozzák az oktatási anyagokat és tematikákat. Erre támaszkodva az intézmény rövid időn belül beemelheti képzési rendszerébe a blockchain technológia és az erre épülő, transzparens élelmiszerbiztonsági rendszerek oktatását. Cél, hogy az egyetem rövid idő alatt nemzetközi kompetenciaközponttá váljon az élelmiszer-biztonság és -nyomon követés területén. Az együttműködés arra is lehetőséget teremt, hogy a fejlesztők az egyetemmel együttműködve, közös kutatás-fejlesztési programok során tovább fokozzák a rendszerbe bevont élelmiszerek biztonságát. Emellett kiterjesztik a megoldást a gazdaság további szegmenseire, illetve kidolgozzák a bármely nemzetgazdaság számára átvehető, egységes módszertant, amely már arra is alkalmas lesz, hogy a rendszert akár élelmiszerbiztonsági világszabvánnyá emeljék néhány éven belül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.