Hirdetés
. Hirdetés

Újabb fordulat e-útdíj-ügyben

|

A szaktárca szerint nincs érdemi befolyással az elektronikus útdíjszedési rendszer idei hazai bevezetésére, hogy a tendergyőztes Getronics elállt a szerződéskötéstől. A korábban visszalépett Hungarian Motorway Konzorcium viszont újfent érdeklődést mutatott a megvalósítás iránt.

Hirdetés

A Hungarian Motorway Konzorcium szándékát még szombaton, írásban jelezte az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek – közvetlenül az után, hogy a tenderen nyertes Getronics Magyarország Kft. jelezte: visszalép, mert az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján "nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést". Minderről a Magyar Távirati Irodát nyilatkozatban tájékoztatta mindkét cég.

autopalya
autopalya

A társaság azt kérte, hogy a tisztességes verseny jegyében biztosítsák számára az ajánlattételi lehetőséget. A Hungarian Motorway Konzorcium októberben azt követően lépett vissza, hogy az ÁAK a többi pályázóval egyetemben hiánypótlásra szólította fel, s a konzorcium nem látta biztosítottnak a szükséges igazolások időben történő megszerzését.

Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára múlt szerdán jelentette be, hogy egy hónappal eltolódik az e-útdíj tender aláírása, miután a nyertes Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott az ajánlatkérőtől, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával. Az államtitkár akkor kihangsúlyozta, hogy a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége fennáll ez idő alatt, és nem változnak a szerződési feltételek, így az sem, hogy július elsején indulnia kell az elektronikus útdíj fizetési rendszernek. Vályi-Nagy Vilmos azt is leszögezte: a másik érvényes ajánlatot benyújtó T-Systems-et nem jelölte ki második helyen végzettnek az ajánlatkérő, mivel az ajánlott ár meghaladta a rendelkezésére álló keretet, így kudarc esetén sem léphet a T-Systems automatikusan a Getronics helyébe.

Azt, hogy a nyertes cég visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől, az ÁAK tudomásul vette. A Getronics a bejelentést követően közleményében arról írt, hogy a piacon "eddig nem tapasztalt mértékű és formájú nyomásgyakorlás következtében olyan bizonytalan üzleti és jogi helyzet alakult ki, amely jogi helyzet tisztázásáig nem áll módjában a szerződést aláírni és a teljesítést megkezdeni". A tenderen nyertes vállalat kifejtette: a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban információik szerint "az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerünket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében". Hozzátették: a Getronics Magyarország Kft. vizsgálja a szükséges jogi lépések megtételét, azok részleteiről a későbbiekben ad tájékoztatást.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint mindazonáltal nincs érdemi befolyással az elektronikus útdíjszedési rendszer idei hazai bevezetésére az, hogy visszalépett a Getronics. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn a kormányszóvivő azt mondta, a miniszterelnök és a szaktárca világossá tette, hogy a közbeszerzést elnyert cég nem tudott megfelelni bizonyos feltételeknek, nem tudta a határidőket garantálni. "Ugyanakkor azt is világossá tették, hogy ez érdemben nem lesz befolyással arra, hogy az elektronikus útdíj beinduljon Magyarországon 2013-ban" - fogalmazott, hozzátéve: ez egy olyan részletkérdés, amelyet a szaktárca állítása alapján át lehet hidalni.

Az ÁAK még szeptember végén hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére.

A társaság ezt követően december 15-én jelentette be, hogy a Getronics Magyarország Kft. nyerte a tendert, miután a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a legjobb ajánlatot tette nettó 34,89 milliárd forintos áron.
Az eredeti tervek szerint a szerződést december 27-én írták volna alá, a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.