Hirdetés
. Hirdetés

Újabb nagy átalakulásra készül a Google

|

Nemrégiben komoly szervezeti átstrukturáláson ment keresztül az egyik legnagyobb technológiai cég, most pedig arra készül, hogy igen komoly mértékben növelje felhőből származó bevételeit.

Hirdetés

Jelentősen átalakítaná tevékenységi körét a keresőkirály: a Business Insider értesülései szerint Urs Hölze, az internetes óriás infrastruktúráért felelős alelnöke egy konferencián úgy nyilatkozott, hogy 2020-ra cége felhőszolgáltatásokból származó bevétele meghaladja majd a hirdetési bevételeket. Ehhez tudni kell, hogy tavaly még a vállalat összbevételének közel 90 százalékát a keresőszolgáltatáson megjelenő reklámok adták. Ezzel a lépéssel a Google az eredetileg szintén egészen mással foglalkozó Microsoft és Amazon példáját követi. A szoftvergyártó óriás két és félszeresére kívánja növelni felhős bevételeit 2018-ra, míg a világ legnagyobb online áruháza az elmúlt negyedévben mintegy 80 százalékkal 2 milliárd dollárra növelte az Amazon Web Services felhőszolgáltatás bevételeit.


A Google még nagyobb ugrásra készül, mivel elemzők szerint a keresőcég idén csupán 400 millió dollárt fog kasszírozni a felhőből, ugyanakkor negyedéves hirdetési bevételei megközelítették a 17 milliárd dollárt az idei harmadik negyedévben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.