Biztonságos felhők a vállalatoknak

|

•A Novell és a Cloud Security Alliance (CSA) célja, hogy a hálózati felhő alapú környezetekben már bevált metódusokat széles körben megismertesse a szolgáltatókkal, és ezzel biztonsági garanciát nyújtson a technológiát bevezető felhasználók számára •A CSA tagjai felhasználók, felhő alapú szolgáltatást kínáló vállalatok, SaaS és technológiai szolgáltatók, például a Novell, a Microsoft, a Dell, a HP, az Intel, a Cisco és a McAfee

A Novell és a Cloud Security Alliance (CSA) meghirdette az iparág első szállítófüggetlen, számítási felhőkre vonatkozó biztonsági tanúsítási programját, amely képzési lehetőséget is biztosít a felhő alapú technológiát szolgáltatóknak. A „Trusted Cloud ” néven indított kezdeményezés célja, hogy olyan metódusok és konkrét beállítások kidolgozásában segítse a szolgáltatókat az eddigi gyakorlati tapasztalatok felhasználásával, amelyek megfelelnek az iparági ajánlásoknak, biztonságosak, és együttműködnek az ügyfelek már meglévő informatikai rendszerével. A kezdeményezés kiterjed a felhőalapú megoldások bevezetése során eddig kényes területnek minősülő személyazonosság-kezelési, hozzáférési és megfelelőségi megoldások konfigurációira is. A számítási felhők bevezetését tervező szervezetek számára megerősítést jelenthet, hogy mostantól egy olyan megbízható szabvány áll rendelkezésükre, amely eloszlathatja a biztonsággal, a megfelelőséggel, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos aggodalmakat. „A nem megfelelően végzett személyazonosság-kezelés jelentős korlátot jelenthet a felhőre épülő szolgáltatások nagyvállalati bevezetése előtt. Mi közös nevezőre hozzuk a vállalatokat és a számítási felhők szolgáltatóit a közmegegyezésen alapuló, biztonsági referencia útmutató és tanúsítási ütemterv létrehozásával, és ezzel várhatóan felgyorsítjuk a felhő alapú technológiák bevezetését” - mondta Alan Boehme, a CSA igazgatósági tagja, az ING Americas alelnöke. „A hagyományos informatikai környezetekben a szervezet saját maga is tudja ellenőrzi alkalmazásait, kiszolgálóit és tárolási infrastruktúráját. A nyilvános felhőszolgáltatások ellenőrzési szerkezete azonban alapjaiban más. Amikor egy szervezet informatikai erőforrásokat és bizalmas adatokat, például személyneveket, címeket, telefonszámokat helyez el a felhőben, az ellenőrzési és bizalmi problémák egy külső fél bevonásával végzett tanúsítványprogrammal oldhatók fel. Amikor a Novell javasolta a kezdeményezést, rögtön az elképzelés mellé álltunk” - mondta Jim Reavis, a CSA ügyvezető igazgatója. „Ügyfeleink konkrét biztosítékot várnak el a felhő alapú technológiák biztonságával kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy ez a kezdeményezés, a hozzá tartózó képzés és az iparág által elfogadott biztonsági irányelvek előre mozdítják a technológia elfogadását, és elhárítják azokat a biztonsági kételyeket, amelyek eddig sok szervezetet visszatartottak a bevezetéstől” - nyilatkozta Dipto Chakravarty, a CSA tagja és a Novell személyazonosság-kezelési és biztonsági megoldások fejlesztéséért felelős műszaki alelnöke. A tanúsítási kritériumokat, a biztosítékokat és az ütemtervet a Cloud Security Alliance nonprofit szervezet tagjai fogják meghatározni. A Cloud Security Alliance azért jött létre, hogy a hálózati felhő alapú környezetekben már bevált metódusokat széles körben megismertesse a szolgáltatókkal, és ezzel biztonsági garanciát nyújtson a technológiát bevezető felhasználók számára. A CSA tagjai felhasználók, felhő alapú szolgáltatást kínáló vállalatok, SaaS és technológiai szolgáltatók közül kerülnek ki. Közéjük tartozik a Novell, a Microsoft, a Dell, a Rackspace, a Qualys, a HP, az Intel, a Cisco, a McAfee, az ISACA, a DMTF és a Symantec, valamint a Global 2000 szervezetek és az egyes kormányok egyéni képviselői. Nick Nikols, a Novell személyazonosság-kezelési és biztonsági megoldásainak termékmenedzsmentjéért felelős alelnöke a kezdeményezés társelnökeként fog tevékenykedni. Liam Lynch, az eBay vezető biztonsági stratégája szintén társelnök lesz.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.