Hogyan alakítsunk ki „jövőálló” munkahelyet?

|

Azok a munkavállalók, akik az utóbbi néhány évben fejezték be a tanulmányaikat, és kerültek ki a munkaerő-piacra, teljesen új szokásokat és viselkedési mintákat hoznak magukkal a munkahelyekre, mint elődeik.

Ilyen például az az elvárás, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközről hozzáférjenek a munkájukhoz szükséges erőforrásokhoz valamilyen egyszerűen használható alkalmazáson keresztül – ahogyan a magánéletükben is megszokták, hogy mindenről azonnal értesülnek, és minden információ azonnal rendelkezésükre áll. Ha ezt biztosítják számukra, az növeli a hatékonyságot, de komoly biztonsági kérdéseket is felvet. A modern vállalatok számára nem lehet kérdés, hogy lépést akarnak-e tartani ezzel a változással, hiszen így motivált marad a munkaerő, és hatékonyabban tudja végezni a munkáját, ami versenyelőnyt jelent a cég számára. A lehetőségek megteremtéséhez azonban szükség van időbeli és anyagi ráfordításokra, valamint a biztonság kérdéssekkel is számolni kell. [b]Bonyolult jelen [/b]A múltban egy átlagos munkahely egy irodaépületben található terület volt, ahol az emberek a munkájuk nagy részét a vállalat tulajdonában álló, a vállalat által felügyelt számítógépen végezték, és minden szükséges IT-erőforrást és -alkalmazást egy körültekintően védett és üzemeltetett vállalati hálózaton keresztül értek el. Az ilyen jellegű környezetben viszonylag egyszerű volt szabályokat létrehozni és betartatni, illetve szigorúan felügyelni a hozzáféréseket és a megfelelőségi előírások teljesítését. Amikor pedig a dolgozók távoli helyről végezték a munkájukat, továbbra is az IT-szakemberek dönthették el, hogyan kapcsolódhatnak a hálózathoz az alkalmazottak, és mihez férhetnek hozzá. Mostanra ez gyökeresen megváltozott. Manapság bármi munkahelynek számít a felhasználók szemében, ahol rendelkezésre áll internet, illetve egy számítógép vagy hordozható okoseszköz. Ugyanakkor bárhonnan is dolgozzanak, azonnali elérést és rugalmas környezetet akarnak. A legújabb generáció számára teljesen természetes, hogy maguk keresik meg a megoldást minden problémára: letöltik a kívánt applikációt egy alkalmazásboltból, kiválasztják a számukra legjobban használható felhőalapú szolgáltatást, csatlakoznak a legközelebbi, nyilvános Wi-Fi hálózathoz, valamint Google-ön kutatják fel a válaszokat kérdéseikre. Ha az IT-részleg nem biztosítja számukra a gyors és hatékony megoldásokat, akkor a legegyszerűbb utat választva, akár a szabályokat megkerülve a saját kezükbe veszik a dolgot, ami viszont veszélyekkel jár. [b]Helyezzük a felhasználót a középpontba! [/b]Egyszerű megoldásnak tűnhet, ha mindent megtiltunk a felhasználónak, ám ez a hatékonyság és a motiváció romlásához vezethet. A munkavállalói szokások változására egy modern vállalatnál nem nehézségként, hanem lehetőségként tekintenek. A központi kérdés tehát az, hogyan biztosíthatjuk a munkatársak számára a szükséges lehetőségeket ahhoz, hogy földrajzi és időbeli kötöttségek nélkül dolgozgassanak anélkül, hogy a biztonsági és megfelelőségi szabályokat felrúgnánk. A megoldáshoz arra van szükség, hogy az IT-részlegek és az általuk támogatott munkatársak között megváltozzon a viszony, és a szigorú, eszközközpontú felügyeleti hozzáállás helyett egy olyan felhasználó-központú megközelítés jelenjen meg, amely biztonságos és megfelelő hozzáférést kínál bármilyen munkakörnyezetben. [b]A nyerő ötös [/b]A Novell szakértői szerint a felhasználó-központú munkakörnyezet kialakításához és fenntartásához öt fő képességet kell biztosítani az IT-szakemberek, illetve a felhasználók számára. Ezen elgondolás mentén fejlesztik folyamatosan a ZENworks eszközfelügyeleti programcsomagot is. Az alkalmazottak szempontjából a legfontosabb, hogy olyan önkiszolgáló szolgáltatások álljanak rendelkezésükre, amelyek segítségével maguk is gyorsan és egyszerűen beszerezhetik a munkájukhoz szükséges alkalmazásokat, erőforrásokat és információkat, így nem érzik szükségét a szabályok megkerülésének. Az informatikai szakemberek számára pedig az könnyíti meg a munkát, ha minden felügyeleti feladatot és minden eszközt egyetlen, jól átlátható konzolon követhetnek figyelemmel, illetve ha a lehető legtöbb menedzselési folyamatot automatizálják, így a lehető legkevesebb időt és energiát kell a rutinfeladatokra fordítani. Emellett olyan biztonsági feltételeket kell megteremteni, amelyek a vállalati környezeten kívülre is kiterjednek, ezáltal fizikai helyüktől függően megfelelően biztonságos hozzáférést tudnak garantálni a távolról dolgozó alkalmazottaknak is. Végezetül olyan compliance megoldásokat kell bevezetni a hagyományos asztali gépek, laptopok és mobil eszközök, illetve alkalmazások számára, amelyek révén soha nem kell választani a rugalmas távoli hozzáférés, illetve a szervezet megfelelőségi követelményeinek teljesítése között. Ezen elvárásokat szem előtt tartva a Novell ZENworks csomag nemrégiben megjelent, legújabb kiadása tovább egyszerűsít és automatizál több folyamatot, többek között a virtuális eszközök, illetve a frissítések telepítése során. A biztonsági és compliance feltételek teljesítését pedig olyan képességek segítik az új kiadásban, mint az SSL-tanúsítványok átláthatóbb kezelése, illetve a végpontok védelmét szolgáló fejlesztések, beleértve az USB eszközök titkosítására vonatkozó szabályozásokat, valamint az OPAL titkosítási technológia támogatását. Tekintse meg a Novell ZENworks funkcióit bemutató videót a következő linket megnyitva: https://www.youtube.com/watch?v=RNzf3Essd74

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.