iPhone-alkalmazásfejlesztés .NET kódból: a Novell forradalmasítja a mobil platformok fejlődését

|

A Novell által támogatott nyílt forráskódú kezdeményezés, a Mono Project keretében kifejlesztett MonoTouch segítségével már a .NET nyelven írt kódokat is felhasználhatják iPhone-alkalmazások fejlesztésére, majd kitehetik az Apple Apps Store-ba Az első évben az Apple Apps Store webáruházában több mint 50 000 alkalmazás volt elérhető, amelyeket egymilliárd alkalomnál is többször töltöttek le - naponta átlagosan 140 új alkalmazás jelent meg a honlapon

A Novell bejelentette a MonoTouch 1.0-t, az iparág első olyan megoldását, amellyel iPhone és iPod Touch készülékekre már C# és .NET nyelveken is lehet alkalmazásokat fejleszteni. Eddig az iPhone platformra főleg C és Objective-C nyelven történhetett a fejlesztés - a Novell segítségével azonban már a .NET nyelven programozók széles tábora is készíthet rá alkalmazásokat. Akár a meglévő .NET-es kódok is tisztán iPhone-natívvá tehetők, és az Apple Apps Store-ban közzétehetők. A MonoTouch segítségével így a világszerte több millió .NET fejlesztő és a független szoftverforgalmazók is óriási új piacra juttathatják el termékeiket, miközben a vállalati fejlesztők és informatikai szervezetek új, mobil számítástechnikai környezetben jelenhetnek meg alkalmazásaikkal. Az iPhone és az iPod Touch hihetetlen népszerűsége óriási piacot teremtett az ilyen készülékekre írt alkalmazásoknak. Scott Ellison, az IDC független piacelemző vállalat mobil és vezeték nélküli technológiákkal foglalkozó üzletágának alelnöke szerint az első évben az Apple Apps Store webáruházában több mint 50 000 alkalmazás volt elérhető, amelyeket egymilliárd alkalomnál is többször töltöttek le. A webáruházban naponta átlagosan mintegy 140 új alkalmazás jelent meg. A fejlesztők azonban eddig csak a bonyolultabb C és Objective-C nyelveket használhatták az iPhone-alkalmazások megírásához. „Az iPhone hatalmas sikert ért el mind a magán, mind az üzleti felhasználók körében” - fejtette ki Al Hilwa, az IDC alkalmazásfejlesztésért felelős részlegének igazgatója. „Az iPhone sikerének titka az alkalmazásokban rejlik. Mivel az új megoldás segítségével a .NET fejlesztők a meglévő képességeikre alapozva fejleszthetnek iPhone-alkalmazásokat, a MonoTouch izgalmas és fontos előrelépés a mobil platformok fejlődése terén.” Az iPhone programfejlesztői licence tiltja, hogy a fejlesztők parancsfájlmotorokat vagy JIT fordítókat használjanak, amelyek a felügyelt futásidejű környezetek, például a .NET esetében szükségesek a kódok futtatásához. Ezért a .NET és Mono fejlesztők eddig nem írhattak iPhone-alkalmazásokat, a MonoTouch használatával azonban tökéletesen meg tudnak felelni a licencfeltételeknek, mivel tisztán natív kód hozható létre vele. A Novell MonoTouch szoftverfejlesztési csomag számos fordítót, kódtárat és eszközt tartalmaz, amelyek integrálhatók az Apple iPhone szoftverfejlesztési csomagjával. A csomag tartalmazza a Microsoft .NET alaposztályok kódtárait, valamint az iPhone natív API-felületét kihasználó felügyelt kódtárakat. Emellett egy olyan fordító program is helyet kapott a MonoTouch csomagban, amellyel a .NET futtatható fájlok és kódtárak közvetlenül alakíthatók natív alkalmazásokká. Ezen alkalmazások az Apple Apps Store webáruházban vagy a vállalati telepítés során juttathatók el az iPhone felhasználóihoz. Az Xcode-integráció lehetővé teszi, hogy az alkalmazásfejlesztők teszteljék termékeiket az eszközön vagy az Apple iPhone Simulator alkalmazáson, és az Apple Apps Store webáruházban terjesszék termékeiket. „A Windows-központú fejlesztők nagy része, a független szoftverfejlesztők és az informatikai szervezetek egyaránt a C# és a .NET nyelvet használják a fejlesztéshez” - mondta Miguel de Icaza, a Mono projekt alapítója és a Novell fejlesztői platformokért felelős részlegének alelnöke. „Pontosan ezért gondoltuk, hogy óriási a piaci igény a .NET-alapú iPhone-alkalmazásfejlesztő eszközök iránt. Ezen igények kielégítésére fejlesztettük a MonoTouch megoldást, egyéni fejlesztők és a vállalkozások számára egyaránt” - tette hozzá Miguel de Icaza. Árak és elérhetőség A MonoTouch Personal és Enterprise Edition változatok már elérhetők a http://shop.novell.com weboldalon. A MonoTouch Enterprise Edition éves előfizetésének fejlesztőnkénti ára 999 dollár, amely a karbantartást és a frissítéseket is tartalmazza. Az ötfejlesztős Enterprise licencet egyszerre öt fejlesztő használhatja évi 3999 dolláros díjért. A kizárólag az Apple Apps Store webáruházban megjelenő alkalmazásokat fejlesztő egyéni felhasználók számára készült a MonoTouch Personal Edition, amelynek éves előfizetése 399 dollár fejlesztőnként. A MonoTouch termékekről bővebb információ a www.novell.com/products/monotouch weboldalon található Az iPhone 3G és iPhone 3GS kizárólagos magyarországi forgalmazója a T-Mobile. Az Apple népszerű készülékei országszerte a piacvezető hazai mobilszolgáltató üzleteiben vásárolhatók meg.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.