Hirdetés
. Hirdetés

Technológia, üzlet és szakmai közösségépítés – hamarosan újra IT Fest!

|

Nincs már 3 hét és már itt is az IT szakmát harmadik éve lázban tartó esemény, az IT Fest. Az év legnagyobb szakmai diskurzusában 4 színpadon kerülnek majd terítékre a legizgalmasabb és leginnovatívabb IT megoldások.

Hirdetés

A digitális transzformáció technológiai, emberi kihívásai mellett többek között a smart rendszerek rövid és hosszú távú hatásai és a változásmenedzsment stratégiai szerepe is központi téma lesz. De a nagyvállalatok felhőbe költözése, a mesterséges intelligencia és az IT biztonság is kiemelt fókuszt kap, sőt a nagybankok következő generációs megoldásai sem hiányozhatnak majd 2023. június 8-án az IT Fest-ről. A helyszín stílusosan idén is "Magyarország Szilícium-völgye", a startupok keltető háza: a Millenáris lesz.

 "Ahogy azt már megszokhattuk: az IT Fest-et 2023-ban sem "csak" IT-tematikus eseményként pozícionáljuk, hanem egy igazi, szakmai közösségépítő fórumként, ahol kötetlenül, fesztivál-hangulatban inspirálódhatnak a résztvevők. Célunk, hogy az itt létrejövő kapcsolatok révén egymás mindennapi munkáját, üzleti előmenetelét is tudjuk segíteni" - fogalmazott Gertner Roland, a United Consult Zrt. vezérigazgatója, az IT Fest társalapítója és kiemelt szakmai partnere. Hozzátette:

"Három év távlatából bátran kijelenthetjük, hogy olyan lett a fesztivál, amilyennek megálmodtuk: kötetlen, laza, gyakorlatorientált és bekerült az IT szféra legfontosabb eseményei közé."

Három éve még a HR Fest mellett indítottuk el az első formabontó fesztivált, ma már a Business Fest keretében került kiemelt helyre, melynek egyik önálló rendezvényeleme az IT Fest. Ennek köszönhetően a fesztivál résztvevői nem csupán az IT világában, hanem sok más releváns üzleti területen is hasznos tudásra és személyes kapcsolatokra tehetnek szert. A szervezők évről-évre igyekeznek túlszárnyalni az előző év programjait. Idén már 4 színpadon, közel 50 témában, több mint 40 IT nagyágyú osztja meg szakmai tapasztalatait a résztvevőkkel.

IT Fest 2023: technológia, üzlet, minőségi tartalom, jó fej emberek. 2023. június 8-án a Millenáris G épületében!

A részletes program ITT érhető el, de ízelítőként néhány téma és előadó az egyes színpadokról:

Hirdetés

Transform Tomorrow by United Consult - IT Fest Main Stage

Téma lesz többek között, hogy a digitális átalakulással párhuzamban, hogyan kap fókuszt változásmenedzsment. Szó esik majd az élményalapú munkavégzés új dimenzióiról és arról is, hogy hogyan kommunikáljunk a látássérült kollégákkal. Nem maradhat el a ChatGPT, a mesterséges intelligencia forradalma sem, és minden egyéb terítékre kerül, amit a jövőálló digitális transzformációról tudni kell.

A programban helyet kap a legújabb cloudtechnológiáktól kezdve a digitalizáció mentén kialakult változásmenedzsmenten, a cybersecurity legmélyebb bugyrain keresztül, a ChatGPT létjogosultságán át az okos épületekig, számos izgalmas téma. A United Consult vezető szakértői mellett Bombera Krisztinát, a CauseArt Platform Kft. értékmarketing ügynökség alapítóját éppúgy meghallgathatod itt, mint Alexa Dórát, a MOL Nyrt. Campus Digital Program managerét vagy Dr. Velegi Dorottyát, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megbízott szakmai vezetőjét és Krizsó Szilviát, a Krizshow Business&Art Kft. ügyvezetőjét.

Aithentic Today by ITBN

Az IT Festen az ITBN színpad fő kérdése, hogy hogyan maradhatunk sikeres technológia-alkalmazók a mesterséges intelligencia hipersebességű fejlődése és a folyamatos változás uralma alatt. Az ITBN csapata arra vállalkozik, hogy több, eddig még soha nem látott, formabontó, szakértői és újságírói, dupla moderált beszélgetésen keresztül mutassa be ezt a világot. Főként arra fókuszál majd a diskurzus, hogy hogyan maradhatunk hitelesek, ellenállók, előrelátók és sikeres technológia-alkalmazók egy olyan környezetben, amelyet a mesterséges intelligencia és a folyamatos változás ural.

Kovács-"Tücsi" Mihály író, blogger, szerkesztő-újságíró, Dr. Guld Ádám, a PTE egyetemi docense, Osváth Norbert, a Pamkutya online tartalomszerkesztője is ott lesz az előadók, beszélgetőpartnerek között Keleti Arthur, ITBN alapító, szakmai moderátor mellett.

Develop Tomorrow by Grape Solutions

Energiamenedzsmentről, okosvárosokról, bankolásról, autóiparról, digitális forradalmakról és az AI kérdéseiről esik majd szó IT szakértők, jövőkutatók, influencerek és társadalomtudósok közreműködésével. Terítékre kerül az is, hogy egyre több multinacionális vállalat nyit az IT outsourcing felé, mellyel rugalmasan és költségminimalizálva biztosíthatják a fejlesztések megvalósítását. Emellett az előadók körbejárják azt is, hogy hogyan reagál a banki, pénzügyi és a kereskedelmi szektor a jelenlegi IT kihívásokra.

Olyan előadókra számíthatsz többek között, mint Széll Szilárd, a Grape Solutions vezérigazgatója, Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának vezetője vagy Nádai Gábor a Bitrise-tól, aki a cégnél a Director of Engineering.

Connect Tomorrow by Telekom

Digitalizáció, AI, cloud-megoldások, etikai, morális, kulturális kérdések és a munkaerő jólléte mellett az új képességek fejlesztése, a jövő generációjának feladatai és kihívásai kerülnek majd terítékre ezen a színpadon.

Az előadók sorában számíthatsz többek között Dr. Fehér Katalinra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensére, Csányi Péterre, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettesére, Márton Csillára, a Magyar Telekom kommunikációs szakértőjére vagy Szigetvári Józsefre, a Szállás.hu Zrt. vezérigazgatójára is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.