Hirdetés
. Hirdetés

Lezárult az Ericsson programozó verseny

|

2013-ban is több mint háromszáz egyetemista és friss diplomás vett részt az Ericsson Magyarország C++ programozó-versenyén.

Hirdetés

Az idei Ericsson Bajnokságon a résztvevők három fordulóban mérték össze képességeiket. A verseny feladatait az Ericsson budapesti K+F központjának munkatársai készítették, akik közül az egyik zsűritag 2 éve még az asztal túloldalán, a versenyzők között ült. Mára már a cég alkalmazottja.

Hirdetés

Beskid Vilmos, az Ericsson Magyarország K+F igazgatója megnyitó beszédében kifejtette „A minket körülvevő világ egyre szoftverközpontúbb lesz. A csillagközi térbe ezév őszén kijutott Voyager-1 űrszondában is van szoftver, az autók értékének 30-40%-a pedig ma már nem a hagyományosan vett autó hardver. A ma programozói - akiknek legjobbjai itt ülnek a döntőben - a jövő formálói. Jelenleg el sem tudjuk képzelni ez milyen lesz, de az biztos, hogy tíz év múlva egészen másképpen fogunk élni és dolgozni, mint ahogy azt ma tesszük.”

A versenyt idén egy olyan baráti társaság nyerte meg, akik egy középiskolába jártak, ma ketten a Pannon Egyetem hallgatói, míg a csapat harmadik tagja az ELTE doktorandusza. A Proklan névvel induló csapat tagjai: Búcsú Dávid, Dóczi Gergő (Pannon Egyetem) és Szalkai Balázs (ELTE).

„Nagyon erős volt a verseny, és felkészültünk arra, hogy a második forduló komplikáltabb változataként már az összes csapat ellen kell programot írni.” – mondták el a győzetesek a bajnokságról. – „Abban, hogy megnyertük a versenyt, biztosan sokat számított az, hogy régóta ismerjük egymást és sokat programoztunk együtt.”

 

A győztes 3 fős csapat a tabletek mellett stockholmi utat nyert, ahol nemcsak a várossal, hanem a skandináv innovációs szellemiséggel is találkozhatnak majd. Útjuk során meglátogathatják az Ericsson jövő technológiáját bemutató Ericsson Studiot is. A második csapat tagjai tabletekkel, a harmadik helyezettek SSD 120GB meghajtóval gazdagodtak. Valamennyi döntős mentesül az Ericsson szakmai felvételi tesztjének megírása alól, amennyiben a vállalathoz szeretnének jelentkezni.

A 30 fős döntőben a szervezők nagy örömére három női résztvevő is volt, akik közül ketten a második helyezett csapatban versenyeztek. Ők egyébként a különdíjat is megnyerték azzal, hogy egyedül ők írtak warning-mentes programot.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.