Hirdetés
. Hirdetés

NIÜ: épül a Selye János Diáklabor Hálózat

|

Több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor.

Hirdetés

Szeptembertől több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor a Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), a fejlesztések révén szeretnék gyakorlati eszközökön keresztül felkelteni a fiatalok figyelmét a kutatói pályák iránt.

A hálózat által szakmai továbbképzések, tudományos rendezvények és tanácsadás is elérhető, összekapcsolva ezzel a magyarországi és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplőit. A diáklaborok és hálózatuk hatékony működéséért a projekt teljes időtartama alatt személyes tanácsadás is biztosított.

A meglévő diáklaborok mellett újak, köztük egy mobillabor létrejöttét is segíti a hálózat, és a kezdeti sikereknek köszönhetően a projekt második körében további 342 millió forintos keretösszeg áll majd az iskolák rendelkezésére.

Hirdetés

A NIÜ és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciuma elkötelezett abban, hogy vonzóbbá tegye a fiataloknak a tudományos életpályát. Céljuk, hogy minél korábban, minél szélesebb körben elérhetővé tegyék a fiataloknak a legújabb innovációs eszközöket, és bemutassák a legújabb tudományos eredményeket.

A diáklaborok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap közvetlen támogatásával valósulnak meg. A magyar kormány kiemelt célja a fiatalok matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) pályaválasztásának támogatása, a tudás alapú gazdaság és az innováció előrehaladásáért. A NIÜ ezen célok eléréséért támogatja az ilyen és ehhez hasonló projektek megvalósulását - fogalmaztak a közleményben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.