2025. július 1-től hivatalosan Glatz Attila Bence tölti be a filter:max Kft. IT vezetői pozícióját. Attila 2022-ben csatlakozott a vállalathoz IT biztonsági rendszermérnökként, azóta pedig meghatározó szerepet vállalt a cég biztonságának, digitális infrastruktúrájának, portfóliójának és ügyféltámogatási stratégiájának fejlesztésében.
Új pozíciójában Attila felelős lesz a vállalat informatikai stratégiájának további fejlesztéséért, az IT csapat irányításáért, valamint a technológiai fejlesztések és projektek vezetéséért. Kiemelt figyelmet fordít az adatbiztonságra, a NIS2 megfelelés technológiai támogatására, a belső folyamatok hatékonyságának növelésére, valamint az innovatív technológiák - köztük a mesterséges intelligencia - integrálására a mindennapi működésbe.
Feladatai között továbbra is kiemelt szerepet kap a filter:max ügyfeleinek magas színvonalú támogatása és kiszolgálása. Attila elkötelezett amellett, hogy a vállalat ügyfélközpontú szemléletét technológiai oldalról is erősítse olyan megoldásokkal és szolgáltatásokkal, amelyek gyorsabb reakcióidőt, átláthatóbb működést és személyre szabottabb támogatást biztosítanak a partnerek számára.
Emellett aktívan részt vesz a cég termék portfóliójának bővítésében is - különös tekintettel a felhőalapú szolgáltatások, IT biztonsági megoldások és rendszerintegrációs projektek fejlesztésére. Célja, hogy a filter:max továbbra is megbízható technológiai partnerként támogassa ügyfeleit.
"Számomra az informatikai biztonság nem csupán háttértámogatás, hanem stratégiai eszköz, amely képes valódi együttműködést teremteni az üzemeltetés és a biztonsági osztályok között. Célom, hogy olyan rendszereket és megoldások bevezetését támogassuk, amelyek nemcsak stabil alapot biztosítanak a növekedéshez, hanem elősegítik a gyors és megalapozott döntéshozatalt is" - fogalmazott Attila kinevezése kapcsán.
A filter:max ezzel a kinevezéssel is megerősíti elkötelezettségét a hosszú távú, tudatos IT infrastruktúrák támogatása mellett, amelyben az IT stratégia kiemelt szerepet tölt be.