Oroszországnak elege lett a Signal üzenetküldő szolgáltatásából
A Roszkomnadzor terrorizmussal kapcsolatos aggályokra hivatkozott a tiltás okaként.
A Roszkomnadzor terrorizmussal kapcsolatos aggályokra hivatkozott a tiltás okaként.
Fellélegezhetnek azok a felhasználók, akiknek visszamenőlegesen piaci áron számolta el a vételezett villamos energiát és gázt a szolgáltató.
Nem volt elég ügyes, ezért sikerült hamar elkapni.
A vállalat kiterjeszti az elektronikus SIM-kártya használatának lehetőségét, aminek többen is örülni fognak.
Az Oroszország által fejlesztett új FPV drónnak a világvége sem okoz gondot. A rendkívül rugalmas UAV a fejlesztők szerint akár egy nukleáris pusztaság sugárzási szintjének megfigyelésére is alkalmas.
A Királyi Haditengerészet egyik vállalkozója úgy próbált pénzt megtakarítani, hogy Kelet-Európában terveztette a nukleáris mérnökök kommunikációs szoftverét.
Az általuk kifejlesztett vitorla akár 90 százalékkal is csökkentheti az üzemanyag felhasználást.
Lehetővé teszi, hogy az állampolgárok akár a nyaralás alatt is magyar közvetítéssel követhessék a párizsi olimpia eseményeit.
Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese a 4iG Csoport elnökével tárgyalt Budapesten.
A kis- és középvállalkozások számára térítésmentesen nyújtják majd azt a lehetőséget, hogy eljuttassák a közleményüket minden szerkesztőségbe.
A Zyxel Networks összefoglalta, miért elengedhetetlenek a multigigabites switchek a modern hálózatokhoz, különösen a WiFi 6 és WiFi 7 technológiákra való átállás során.
Az eÁFA-szolgáltatás az egyik legösszetettebb adófajta bevallási kötelezettségében segít.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Dél-Korea felhívást adott ki az Andariel csoportról.
Az amerikai cég diszkriminálta a nigériai felhasználókat azzal, hogy visszaélésszerű adatvédelmi irányelveket kényszerített rájuk, állítják a hatóságok.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerültek be egyetemre, főiskolára.
Mindazonáltal, a kiválasztási folyamat minősége is meghatározó egy új jelölt sikeres felvételekor.
A digitális bankoláshoz fejlesztett applikáció lehetővé teszi az innovatív, rugalmas szolgáltatások külföldi bevezetését.
Az adathalászok az elviselhetetlen kánikulában is aktívan tevékenykednek, így érdemes néhány dologra odafigyelni.
A CrowdStrike platformjához köthető hatalmas kiesés a légiforgalmi irányító rendszereket, bankokat és műsorszolgáltatókat is sújtotta, de nem befolyásolta az orosz atomerőművek működését sem.
A magyar hostingszektor jelentős fejleményeként a Rackhost Zrt. 2024. június 25-én felvásárolta a Maxer Hosting Kft. teljes szolgáltatási portfólióját. Az akvizíció révén a Rackhost tovább erősíti piaci pozícióját, mint az ország legdinamikusabban növekvő domain- és hosztingszolgáltatója.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.