Jelentősen nőtt a jelentkezők száma az NKE szeptemberben induló képzéseire
Majdnem 16 százalékot jelent, hogy egy pályázó átlagosan két szakra, vagy két munkarendre, vagy két finanszírozási formára is jelentkezett.
Majdnem 16 százalékot jelent, hogy egy pályázó átlagosan két szakra, vagy két munkarendre, vagy két finanszírozási formára is jelentkezett.
A Graphical Research tanulmánya alapján az Európai Unió digitális egészségügyi piacának bevétele idén meghaladhatja a 64 milliárd eurót. A mesterséges intelligencia, a big data és a digitális technológiák fejlődése az egészségügyet is forradalmasította, az applikációk, a távkonzultáció és az automata adatgyűjtés iránti bizalom pedig Magyarországon is egyre nő. Hazánkban a páciensek csaknem 75 százaléka gondolja úgy, hogy a digitális eszközök növelik a gyógykezelések hatékonyságát.
Intel közölte, hogy mintegy kétharmadával csökkenti osztalékát, mivel az idén 3 milliárd dolláros költségcsökkentésre törekszik, ami a bércsökkentést is jelent.
A társaság idén is jó eredményekre számít, mivel úgy látják, hogy a válság ellenére az ügyfelek sokat költenek adatvagyon-gazdálkodásra és adatelemzésre.
A kutatók 78 olyan nyilvános amerikai vállalatot azonosítottak, amelyek 1998 és 2004 között a vállalati infrastruktúra-szoftverek területén versenyeztek.
Idén a bevételek 5-10 százalék közötti növekedésére számít a vállalat.
Súlyos, akár több száz millió forintos büntetést kockáztat az a cég, amely nem tesz meg mindent a pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatok kiszűrése érdekében. A törvényi előírások felettébb szigorúak, és új követelményeket támasztott a háborús helyzet is.
A fejlesztések hozzájárulnak a társaság stabil működéséhez, a bevételek és a bérek növekedéséhez, a munkahelyek megtartásához.
A Siemens két új levegő mintavételes érzékelőjével (ASD) könnyen megoldható az adatközpontok, kereskedelmi raktárak, ipari létesítmények és más nagy alapterületű telephelyek tűz elleni védelme.
A korszerűsítésekkel és bővítésekkel a következő három évben évi 10-15 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.
A tavalyi kihívásokkal teli év volt a TSMC számára, de ennek ellenére a cégnek sikerült 19,9 milliárd dolláros bevételt elérnie.
Az elmúlt időszakban az iparágakat kivétel nélkül sújtotta az üzemanyag- és energiaárak kíméletlen emelkedése, az infláció és az alapanyaghiány. Ezek a globális piaci változások még inkább felerősítették a korszerű technológiák bevezetésének szükségességét a hazai kis- és középvállalatoknál.
Az operátorok bevétele 625 milliárdot ér el 2027-ig, ami a szolgáltatók bevételeinek 80 százalékát teszi ki.
Az új tanterv, a változó felvételi követelmények, az új szintre emelt vállalati együttműködések fő célja, hogy a nehezedő gazdasági helyzetben is egyre több piacképes tudással rendelkező fiatal szakember kerüljön ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karáról.
Egy kihívásokkal teli 2022-es év után, amikor a reklámfüggő vállalatoknak zsugorodó költségvetéssel és zuhanó részvényárfolyamokkal kellett szembenézniük, az Alphabet, a Meta Platforms és a Snap e heti negyedik negyedéves eredményei azt mutatták, hogy még nem kerültek ki a negatív sodorból.
Sikeresen zárult a magyar távközlés történetének legjelentősebb tranzakciója.
A cég tulajdonosa legalább emiatt nyugodtan alhatott tavaly.
A vállalat évek óta a legnagyobb veszteségét könyvelhette el.
Fontos a pénzintézetek számára, hogy visszaszorítsanak számos gyakori bűncselekménytípust, köztük a számlaátvételeket.
A felvétel több kérdést is felvet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.