Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2570

IDC: A válság utáni piac soha vissza nem térő lehetőséget rejt a bankok számára

Céginfo | 2009.10.25 16:18

„A pénzügyi intézményeknek most soha vissza nem térő lehetőségük van üzleti folyamataik átszervezésére, ha időben felocsúdnak a jelenlegi gazdasági válságból. Elsőként tartósan vissza kell nyerniük az ügyfelek bizalmát, és kedvező, versenyképes termékeket, illetve szolgáltatásokat kínálni számukra, ami a költségek csökkentése, valamint az üzleti tevékenység fellendítése révén lehetséges. Mindehhez azonban a technológiai beruházások nélkülözhetetlenek, mivel segítenek az eredmények elérésében, továbbá láthatóvá és kézzelfoghatóvá teszik azokat.”

Hazánkban is elindult az SAP nemzetközi felsőoktatási programja

Céginfo | 2009.10.21 09:22

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Magyarországon is elindult az SAP globális felsőoktatási programja. Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A hallgatók a program egyik elemeként nemzetközileg elfogadott oklevelet is szerezhetnek (ún. TERP10 igazolás).

Közös munka a T-Systems palettáján

Tech | 2009.10.20 13:02

A cégek munkája során a közös munka az egyik legfontosabb feladat. Amíg egy irodáról vagy műhelyről van szó, és mindenki ott tartózkodik, addig a dolog egyszerű. De amikor egy távolabbi munkahelyről is be kell vonni valakit, akkor kiderül, hogy már a legegyszerűbb feladat, mármint hogy akár hárman megbeszéljenek valamit, nem is olyan egyszerű.

Jogerős: elvesztette a GVH a 25 milliárdos "Microsoft-pert"

Üzlet | 2009.10.15 10:39

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal keresetét az úgynevezett szoftverlicenc ügyben, amely egy 25 milliárd forintos, "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek beszerzésére irányuló állami beszerzés kapcsán indult.

Gyors és pontos műszaki rajzok a Xerox új, széles formátumú nyomtatójával

Céginfo | 2009.10.13 15:13

A Xerox Magyarország Kft. új, fekete-fehér digitális berendezést vezetett be a piacra. A Xerox 6279™ széles formátumú kompakt nyomtató kiváló képminőséget, nagy sebességet és alacsony üzemeltetési költséget garantál, így ideális a nagyméretű, bonyolult műszaki és építészeti perspektivikus rajzok, kapcsolási rajzok és szerkezeti tervek nyomtatásához, másolásához, valamint szkenneléséhez.

Szuperkék

Üzlet | 2009.10.12 14:02

Az IBM a Blue Gene szuperszámítógépek fejlesztéséért megkapta az Egyesült Államok legrangosabb technológiai elismerését, a National Medal Of Technology And Innovation kitüntetést, amelyet a múlt héten a washingtoni Fehér Házban adtak át.

Az SAP az első vállalat, mely megkapta a Környezetvédelem Nagykövete címet

Céginfo | 2009.10.09 23:38

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy megkapta a Környezetvédelem Nagykövete elismerést dr. Oláh Lajos államtitkártól, a környezetvédelmi program alapítójától. Az SAP ezzel az első vállalatként csatlakozik a példamutató csapathoz, melynek tagjai –többek között- Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó-edző; Fenyő Iván színész; Görög Zita műsorvezető; Kukorelly Endre író; Németh Lajos meteorológus, Novák Péter zenész, közéleti személyiség; s számos politikus –köztük Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter is.

Office 2010: ingyen, kártyával és virtualizációval

Tech | 2009.10.09 09:55

Három új módon is megjelenik majd kereskedelmi forgalomban az irodai programcsomag. Érkezik a kis tudású, ingyenes és reklámokkal megtűzdelt Office 2010 Starter. Elkészült az Exchange 2010 RTM is.

Gyárat zár be a Dell

Üzlet | 2009.10.08 10:04

Megszünteti az amerikai North Carolina államban található Winston-Salem-i asztali PC gyárát a Dell. A lépés több mint 900 dolgozót érint.

Javíthatóak a távközlési szolgáltatások

Tech | 2009.10.07 09:21

Közös rendezvényen mutatta be a Synergon és az IBM az IT környezet felügyelet jellegzetességeit, valamint az erőforrások hatékonyabb menedzselésének kialakítását.

ODFA: Pazarló az állami szoftverbeszerzés

Üzlet | 2009.10.06 09:34

Levélben tiltakozott a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vezetőjénél a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség, mert szakmailag indokolatlannak és jelentős többletköltséggel járónak tartja az az állami szoftverbeszerzést, amelynek keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára.

Élesedik a vita az internet ellenőrzéséről az USA-ban

Tech | 2009.10.06 09:26

Az újra benyújtott, valamelyest finomított javaslat értelmében az USA elnökének veszély esetén lehetősége lenne lekapcsolni bármilyen weboldalt vagy szolgáltatást az internetről.

Megjelent az AVG 9.0

Céginfo | 2009.10.06 09:23

Megjelent az AVG 9.0, amely még gyorsabb és zavartalanabb működést, valamint nagyobb biztonságot ígér felhasználóinak.

Válságban az online reklámok?

Tech | 2009.10.02 13:06

Két év alatt 50 százalékkal zuhant az online reklámokra kattintók száma Amerikában.

Az NVIDIA is az Intel babérjaira tör

Tech | 2009.10.02 10:40

Valami erőteljesen változik a CPU-k és GPU-k világában. Az NVIDIA is abban látja hosszú távon a jövőt, mint az Intel, a sokmagos, masszív párhuzamos végrehajtásra képes chipekben, amik lehetnek CPU-k és akár GPU-k is.

Megbüntették az Oracle-t

Üzlet | 2009.10.01 10:49

Az Oracle kicsit kezd olyan lenni, mint a peches viccbéli Nyuszika, akin ha van sapka az a bűne, ha nincs akkor meg az. Míg meg nem törte a csendet a Sun sorsával kapcsolatban az volt a baj, most hogy reklámkampányba fogott ez a baj.

iPhone akkuproblémát vizsgál az Apple

Tech | 2009.09.23 10:41

Ezúttal nem füstöl és nem robban, egyszerűen csak nagyon hamar lemerül az iPhone-ok akkumulátora. Valami gyanús a 3.1-es programfrissítés környékén.

Intel IDF 2009 ősz élőben: 0. nap

Tech | 2009.09.23 09:37

Kezdődik az iparág legnagyobb gyártójának és legfontosabb partnereinek expója, aminek ősszel hagyományosan az Egyesült Államokban lévő San Francisco ad helyet. Élőben jelentünk a nulladik nap eseményiről.

Pályázat kis cégek technológiai hátterének fejlesztésére

Üzlet | 2009.09.21 10:10

Ismét megnyílik a lehetőség, hogy a magyarországi mikro- és kisvállalkozások uniós és hazai központi források segítségével fejlesszék technológiai hátterüket. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség idén második alkalommal hirdeti meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-Magyarországi Operatív Program e célt szolgáló pályázati konstrukcióit.

Egyre népszerűbb az internetes vásárlás

Üzlet | 2009.09.18 13:20

Tavaly óta megnőtt az e-vásárlók száma és az online vásárlások gyakorisága. Továbbra is az elektronikai cikkek, CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek a legkeresettebbek a világhálón - derül ki egy friss kutatásból.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.