Minden eddiginél nagyobb a kiberfenyegetés
A CyberEdge Group jelentése szerint a vállalatok több mint háromnegyedét érte legalább egy kibertámadás az elmúlt egy évben.
A CyberEdge Group jelentése szerint a vállalatok több mint háromnegyedét érte legalább egy kibertámadás az elmúlt egy évben.
Nem költöttek többet tárolórendszerekre a nagyvállalatok a második negyedévben, mint egy évvel korábban, de jóval nagyobb tárkapacitáshoz jutottak az IDC szerint.
A technológiát szolgáltatók és a vállalatvezetés közötti kommunikáció alapvetően meghatározza a kapcsolatuk minőségét, így komoly hatással van a cég eredményességére is.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Self Service Password Reset 4.0. A megoldás segítségével a vállalati felhasználók önállóan, informatikai szakemberek közreműködése nélkül is helyreállíthatják elfelejtett vagy letiltott jelszavaikat, ami a vállalati alkalmazottak és az IT-szakemberek feladatait egyaránt megkönnyíti.
A két vállalat együttműködik, hogy az Ericsson felhőalapú MediaFirst TV Platformja elérhetővé váljon az Android TV ökoszisztémájában, a Google set-top-boxok számára készült operációs rendszerében.
Bővíti A3 multifunkciós nyomtató-termékcsaládját és szolgáltatásait a HP, ezzel is új színt hozva a globálisan 55 milliárd dollár értékű A3-as nyomtatópiacra. A vállalat emellett nemrégiben bejelentette, hogy egy, több mint egymilliárd dolláros ügylet keretén belül megvásárolja a Samsung Electronics printerüzletágát - ez a HP történetének legnagyobb akvizícióját jelenti.
A nemzetközi felmérések szerint a legtöbb multi vállalat 5-7 évente ERP rendszert cserél vagy ugyanannak a szoftvernek az új verzióját vezeti be.
Az európai közepes vállalatok éves árbevételükből akár 4,8 millió fontot (5,7 millió eurót ) is elveszíthetnek a növekedésüket gátló akadályok miatt.
"A vállalatokat elárasztják az adatok, ám ezek biztonságáról gondoskodni nem lehet, mert nincsenek hozzá jelenleg eszközök és folyamatok." Pazar. Így kell indítania egy megoldásszállító képviselőjének, amikor megszólalása előre láthatóan arra fut majd ki, hogy bezzeg ők éppen most készültek el egy minden biztonsági kockázatot megszüntető fantasztikus megoldással.
Az operációs rendszer további terjedésének komoly lökést adhat a nagyméretű vállalatok és szervezetek áttérése.
Magyarországon az üzemanyag-kiskereskedelemben vezették be először az SAP legújabb vállalatirányítási rendszerét, az S/4HANA-t. A mobileszközökről is elérhető szolgáltatást, mely Cisco UCS szerver- és hálózati architektúra alapokon fut, az S&T Consulting Hungary valósította meg.
A Kingston Digital bemutatta a Data Center 400 (DC400) SSD-t, a legújabb nagyvállalati mozgóalkatrész nélküli meghajtót.
Ahhoz, hogy egy vállalat maximális biztonságban tudhassa adatait, biztonsági másolatokat kell készítenie. Erről többféleképpen is gondoskodhat: az egyszerűbb megoldás az adatok tükrözése helyi szinten, míg a legbonyolultabb, de egyben nagyobb biztonságot is nyújtó megoldás a több különböző telephelyen kialakított, nagy rendelkezésre állású konfiguráció.
Emiatt kérte jelszóváltoztatásra felhasználóit az online tárolási szolgáltatást nyújtó vállalat.
Az Oracle hardverei, szoftverei és felhőmegoldásai is elérhetővé válnak értéknövelt szolgáltatásként a dél-kelet-európai régióban, miután az Avnet Technology Solutions (TS) és a világ legnagyobb vállalati információs szolgáltatásokat kínáló gyártója között disztribúciós megállapodás született.
Az Ipsos piackutató cég az Intel megbízásából végzett kutatást magyar, román, cseh és lengyel vállalatok körében. Az eredményekből kiderül, hogy a magyar IT-biztonsági vezetők tartják a legkevésbé biztonságosnak saját hálózataikat, viszont a legtöbb biztonsággal kapcsolatos problémás esetről a cseh cégek számoltak be.
A brit törvényhozók szerint ezeknek a vállalatoknak több alkalmazottat kellene foglalkoztatniuk az extrém tartalmak eltávolítására.
Programozói versenyt indít fiatalok számára az SAP szoftvercég. A jelentkezőknek olyan feladatokat kell megoldaniuk egyszerűsített formában, amelyekkel a profik foglalkoznak a mindennapokban. A pénzdíjak mellett akár hazai nagyvállalati projektekben is részt lehet venni, de álláslehetőség is várhatja a legjobbakat.
Vállalatirányítási rendszert szeretne kiválasztani, ügyfél oldali, független ERP tanácsadó segítsége nélkül? Csak ha szuicid hajlamai vannak!
Kiterjeszti együttműködését a Kaspersky Lab a VMware-rel annak érdekében, hogy továbbfejlessze a szoftveresen definiált adatközpontok biztonsági funkcióit. A Kaspersky Lab a VMware TAP Elite partnereként most csatlakozik a VMware NSX partner programhoz, hogy fokozza az üzletileg kritikus vállalati adatok védelmét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.