Elsötétült a TikTok az Egyesült Államokban
A kínai tulajdonú közösségi médiaalkalmazásnak el kell válnia anyavállalatától, különben szövetségi tilalomra számíthat.
A kínai tulajdonú közösségi médiaalkalmazásnak el kell válnia anyavállalatától, különben szövetségi tilalomra számíthat.
Az adat a szervezetek egyik legnagyobb értéke, ezért kiemelten fontos a védelme. Napjaink összetett IT-rendszereiben ugyanakkor nehéz átfogó védelmet biztosítani az adatok számára, hiszen szétszórtan találhatók a különféle rendszerekben, és gyakran mozgatják, illetve használják őket.
Élőben tolmácsoló, jegyzetelő és összegző, folyamatokat automatizáló AI ügynököktől kezdve új fejlesztőkészleten át felhőbe kötött Windows 365 céleszközig nyolcvannál több terméket és képességet jelentett be a Microsoft. A szoftvercég technológiai konferenciáján újabb, nagy díjazású biztonsági versenyt is indított.
Egy friss tanulmány szerint az ókori Római Birodalom széles körben elterjedt ólomszennyezése kognitív hanyatlást okozhatott Európa lakosságában, amely hatása közel két évszázadon át érzékelhető volt.
A hosszú távú zöldenergia-vásárlási megállapodások (PPA - Power Purchase Agreement) alkalmazása jelentősen erősítheti az európai, így a hazai vállalatok versenyképességét.
Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások - a módosító törvény elfogadása esetén - a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokat a DLA Piper Hungary ESG-szakemberei foglalták össze.
A chatbotkísérlet nemcsak technológiai, hanem társadalmi kérdéseket is felvetett, amelyek hosszú távon meghatározhatják az AI-alapú rendszerek jövőjét.
A nagy hadronütköztető áttörése a kvantumszámítástechnikában.
2024-ben mintegy 4600 vállalkozás igényelt összesen közel 21 milliárd forintot 5400 gépkocsi megvásárlásához.
2025. július 1-jétől a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában lehet kibocsátani.
A társaság minden érintetteknek részletes tájékoztatást küld a változásokról.
Az SZTE traumatológiai klinikáján hosszú évek óta alkalmazzák a navigációs technológiát.
Az összesen 40 megawatt kapacitású létesítmény kivitelezése a tervek szerint még januárban elindul.
A NASA cáfolja az összeesküvés-elméletet a Starliner legénységének Mikulás-sapkájáról az ISS-en.
A múlt hónapban a Balti-tengeren két, Svédországot és Dániát összekötő távközlési kábel is megsérült, november végén pedig a Finnországot és Németországot összekötő C-Lion1 tenger alatti kábelben észleltek hibát.
Meghibásodott a Finnországból Észtországba áramot szállító tenger alatti összeköttetés.
A technológiai mogul szerint 2030-ra a gépek 100%-os valószínűséggel intelligensebbek lesznek az embereknél.
Technológiai hiányosságok és IT-biztonsági problémák a Groupama Biztosítónál az MNB vizsgálata szerint.
Az EU digitális rendszerei és biztonsági fejlesztései kerültek fókuszba a bel- és igazságügyi tanácsülésen.
A fenntarthatóság és az egészséges életmód összekapcsolása kulcsfontosságú a jövőnk számára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.