Perli a Motorolát a Microsoft az Android miatt
A felperes szerint kilenc ponton sérti jogait a Motorola Android telefonja. Egyes elemzők szerint a szoftveróriás a Windows Phone 7 felé szeretné telelni az androidos gyártókat.
A felperes szerint kilenc ponton sérti jogait a Motorola Android telefonja. Egyes elemzők szerint a szoftveróriás a Windows Phone 7 felé szeretné telelni az androidos gyártókat.
A Dataneum hálózatfüggetlen adatközpont-fejlesztő és üzemeltető megvásárolta a második adatközpontjának helyet adó ingatlant, a budapesti Athenaeum nyomda egykori, Kozma utcai épületét. A magyar internetszolgáltatók közötti adatforgalmat lebonyolító BIX szervereinek is otthont adó épületben a Dataneum jelenleg 1500 négyzetméternyi teljesen bérbeadott adatközponti területtel rendelkezik.
2011 január elsejétől fél éven át Magyarország látja el az Európai Unió soros elnöki tisztét. Az előkészítés és a megvalósítás sikeréért dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár kétnapos brüsszeli konzultáció-sorozaton vett részt.
A gyártó a napokban bejelentette, hogy Mobile Innovator fejlesztői programja keretében nem támogatja tovább a Nokia platformját.
Új névvel kell megbarátkoznia a GTS-Datanet ügyfeleinek, a távközlési cég ugyanis - igazodva az anyavállalat regionális névegységesítési törekvéséhez - GTS Hungary-ra vált.
Már nyilvánosan elérhető a Windows Live Essentials 2011-es verziója, többek között magyar nyelven is. A Windows 7 és Windows Vista képességeit kiegészítő szoftvercsomag alkalmazásai között egyebek mellett található képszerkesztő, videoszerkesztő, azonnali üzenetküldő vagy blogszerkesztő is.
Perre perrel válaszolt az Apple a Nokiának: a skandináv mobilcég tízrendbeli szabadalomsértéssel vádolja piaci versenytársát; Jobsék kilenc, általuk bejegyzett technológia jogosulatlan felhasználása miatt fordultak bírósághoz.
A Melodeóhoz, SEOmozhoz és Spiral Geneticshez hasonló kezdő vállalkozások közül többen állítják: az Amazon felhőszolgáltatásának köszönhetik sikereik jelentős részét.
A T-Mobile hálózatán, Budapesten több helyen és néhány főváros környéki településen tegnaptól elérhető a HSPA + adatátvitel. Ez lényegesen gyorsabb le- és feltöltést tesz lehetővé mobilinterneten keresztül.
Át kell, hogy álljanak a programozók fejlesztői szemléletüket tekintve arra, hogy több processzormag és hardveres grafikai gyorsító egységek is rendelkezésükre állnak.
Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára a magyar kormány nevében közleményben üdvözölte az Európai Bizottság által a napokban elfogadott három, konkrét javaslatokat és ajánlást is tartalmazó kezdeményezést. Az intézkedések a gyors és nagyon gyors szélessávú hozzáférések kiépítését és elterjedését segítik elő. A frekvenciagazdálkodással kapcsolatos jogalkotási program uniós intézményi megvitatása és elfogadtatása várhatóan a magyar soros elnökségi időszakra esik majd.
Az Oracle beszámolt ?Hív a jövő ? A mobil kommunikációban rejlő lehetőségek? című felmérésének eredményeiről. Az összesen 3000 mobiltelefon-felhasználó bevonásával készült nemzetközi kutatás a résztvevők mobiltelefon-használati szokásait és mobiltelefonokkal kapcsolatos megítélését, új technológiákkal (így például mobiltelefonos alkalmazásokkal és a telefonra küldött hirdetésekkel) szembeni nyitottságát, valamint a legújabb generációs mobil kommunikációval kapcsolatos elvárásait vizsgálta.
A dán kormány ambiciózus célokat tűzött ki maga elé szélessávú piacának fejlesztésére. 2020-ig minden háztartás és vállalkozás számára biztosítani kívánják a 100 Mbps vagy annál nagyobb sávszélességet. A siker kulcsa a dánok szerint az eddig is bevált piaci kezdeményezések továbbvitele, technológiasemleges alapon, vagyis a dánok továbbra is azt az utat kívánják járni, amely a skandináv országot a világ élvonalába repítette.
Sajtóbeszélgetés keretében mutatta be Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a módosított vállalatvezetés két új emberét, Keszég Attila értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettest és Király István marketing vezérigazgató-helyettest. Részletes beszámolónk.
A Goldman Sachs befektetési elemzői szerint elsősorban a 4G-szolgáltatások elterjedésének és a táblagépek iránti kereslet növekedésének köszönhetően bővülhet a piac.
A T-Mobile a mai napon bejelentette, hogy szeptember 24-étől Magyarországon is megkezdi az iPhone 4 forgalmazását. Az iPhone 4 elsőként 24-én 0 órától Budapesten az Aréna Plázában, az I. emeleti T-Pontban vásárolható meg.
Közösségi, azon belül is buszközlekedéshez kapcsolódó jegy- és bérletértékesítő automata megoldást mutatott be Sopronban a Synergon Rendszerintegrátor Kft. A vállalat az elmúlt héten Győrben prezentálta az ott bevezetésre kerülő forgalomirányítási és utastájékoztatási megoldását.
Mintegy nyolcszáz program keretében 1100 kutatót nyúzhat a látogató közönség országszerte. A pénteki ingyenes rendezvény célja, hogy bemutassa, nem csak hasznos a tudományos kutatás, de akár vonzó pálya is lehet. Lehet, hogy az esti mozinál érdekesebb a twitterező fa, az első hazai LTE mobilhálózat bemutató vagy akár egy kutatókból álló zenekar koncertje?
Egy nemrégiben bejelentett újítás révén a vállalatok a tag-, és közgyűléseket már személyes jelenlét nélkül is lebonyolíthatják az interneten.
A Google és a Közép-európai Egyetem (CEU) közös szervezésében kedden és szerdán Budapesten rendezik meg az ?Internet, szabadon 2010? (Internet at Liberty 2010) nemzetközi konferenciát. Az esemény, melynek a CEU ad otthont, azokat az összetett kérdéseket állítja a középpontba, amelyek az internet fejlődésével, annak globális, szabad és nyitott térré válásával függenek össze.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.