Önvezetés Budapestről
A gumiabroncs-gyártási tevékenységből indulva nemzetközi technológiai céggé növekedett hannoveri központú Continental immáron arról is ismert, hogy többek között önvezető autós megoldásaival alakítja a jövő mobilitását.
A gumiabroncs-gyártási tevékenységből indulva nemzetközi technológiai céggé növekedett hannoveri központú Continental immáron arról is ismert, hogy többek között önvezető autós megoldásaival alakítja a jövő mobilitását.
Hazai rendezvényeink legrangosabbja szeptember 27-én kerül megrendezésre hagyományos helyén, a pazar környezetben található budapesti ÖbölHáz Rendezvényközpontban.
A Műegyetem számos feltalálót, Nobel-díjas kiváló tudóst, '56-os hőst, művészt, és politikust adott ennek az országnak, ezáltal nemcsak oktatásával és tudományos teljesítményével írta bele magát a magyar nép történetébe, hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) oktatásért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 237. tanévnyitóján.
Az Aquincum Institute of Technology (AIT) a kevéske hazai felsőoktatási vállalkozások egyike. Diákjai főként amerikai egyetemek hallgatói, akik az ottani gyakorlat szerint kötelező féléves külföldi részképzés keretében jönnek Budapestre.
"A mesterséges intelligencia (AI) képes az energiaszektor teljes átformálására és az energiavilág újraértelmezésére. Hogyan gyűjthetők és elemezhetők a fogyasztói adatok, ha az a cél, hogy fenntarthatóbb és energiahatékonyabb háztartásokat hozzunk létre? Hogyan kerüljünk közelebb a 100%-ban szénmentes energiaiparhoz? Megmentheti-e a Földet az adat a globális felmelegedéstől?" Ezzel az izgalmasnak szánt felvezetővel invitálta az E.ON magyarországi szervezete beszélgetésre a sajtó munkásait június 1-re egy budapesti szálloda tetőteraszára.
Nem minden nap esik meg, hogy egy multinacionális világvállalat elnök-vezérigazgatója Magyarországra látogat. Börje Ekholm, az Ericsson első embere május végén tett villámlátogatást Budapesten.
A most megjelent Android Pie egyik legfontosabb új szolgáltatása az Adaptive Battery nevű funkció, amelynek a használata alapértelmezésben engedélyezve van.
Átadták az SAP legújabb, négyszintes irodaépületét. Az új irodába folyamatosan költöznek be a szoftvercég munkatársai. A 8000 négyzetméter alapterületű épület a már meglévő, 13 400 négyzetméteres SAP irodaház-komplexumot bővíti a budapesti Graphisoft parkban.
Közel 5000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma közel 416 pont.
Június végén villámlátogatást tett Budapesten Markus Villig, az észt utazásmegosztó, a Taxify alapító-tulajdonosa. Az idén 24 éves vállalkozó 2013-ban a főiskolai tanulmányaira kapott pénzből dolgozta ki a szolgáltatást, és az első sofőröket is maga toborozta.
A döntések nem várnak az adatokra, azokat időben a vezetők elé kell tárni, méghozzá megbízható minőségben és a kezelésüket szabályozó törvényekkel összhangban. A kettős követelményrendszer ugyancsak megnehezíti a célravezető vállalati adatstratégia kidolgozását.
Az autósok elsősorban alvással és szórakozással töltenék az időt az önvezető autókban, ám ha hivatalos útra mennének, akkor inkább dolgoznának az autóvezetés helyett. Erre jutott 5 országban végzett felmérésével a stuttgarti központú Horváth & Partners csoport, amelynek a budapesti IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég is tagja.
A jelenleg használaton kívüli Budapest 98,6 MHz-en indulhat új körzeti közösségi rádió Cross FM néven, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Manna Vision Media Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek eheti ülésén.
Rendeljük grafikaigényes alkalmazásainkat a gyorsabb videóadapterhez az operációs rendszer új beállítási lehetőségével.
Paradigmaváltás zajlik a digitális gazdaságra átállásban, a folyamatot a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása hajtja - derült ki a Huawei Global Connenctivity Index (GCI) legújabb kutatásából, amelyet a vállalat budapesti infokommunikációs roadshow-ján ismertettek.
Sokat tanultam Kevin Mitnicktől, a világ egyik leghíresebbé lett hackerétől. Nem a könyvéből, nem a történetéről készített filmből, hanem személyesen tőle. Több mint tíz éve Budapesten járt egy egész napos konferencián, amelyet én moderálhattam. Nem állítom, hogy sohasem alkalmazom azokat a fogásokat (lásd: social engineering), amelyek Kevint hírhedtté tették.
Idén tizedik alkalommal rendezik meg az adatalapú gazdaság hazai premier rendezvényét, a Budapest Data Fórumot.
Börje Ekholm, az Ericsson elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a mai napon közösen adták át az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztés és innováció jegyében épült, új budapesti székházát.
A Big Data szakmai hívei, illetve az érdeklődők idén is az immár hagyománnyá vált Big Data Universe Konferencián gyűltek össze, amelyre 2018. május 17-én került sor a budapesti Akvárium Klubban.
A vállalati adatvagyonban hatalmas lehetőségek rejlenek, de a valódi hasznosításhoz stratégiai, technológiai, üzleti és jogszabályi kérdések valóságos dzsungelében kell navigálni. Az idén tizedszer rendezik meg a Budapest Data Fórumot, amelynek három napja az adatok izgalmas, de bonyolult világában segít eligazodni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.