Videotolmács-szolgáltatás
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) fejlesztésében az Invitel stratégiai partnerként vett részt.
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) fejlesztésében az Invitel stratégiai partnerként vett részt.
Megtartotta 2014. évi közgyűlését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége a munkavállalók képzése és ezen keresztül a munkavállalói tudatosság növelése érdekében indította el elektronikus képzési portálját.
A vállalat a Habitat for Humanityvel, a Bagázs Egyesülettel és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségével vesz részt közös projektben.
A keresőóriás több járműgyártóval karöltve megalapította az Open Automotive Szövetséget.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének nagy karácsonyi tesztjéből kiderült, az indoklás nélküli elállási jogról hétből hatan nem adnak teljes körű tájékoztatást.
Felkészülendő az őket és szövetségeseiket fenyegető kibertámadásokra, a NATO tagországok kibervédelmi gyakorlatot tartanak Észtországban.
Amerika egyik leghűségesebb szövetségese a kiberhadviselésben is szerepet vállalna.
Az amerikai kormány megígérte, az ENSZ kommunikációját "nem figyeli és nem is fogja megfigyelni".
A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező felsőfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített informatikusképzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.
Miközben Washington elismerte, hogy az NSA megfigyelései miatt feszültség alakult ki szövetségeseivel való kapcsolatában, az Ügynökség internetes oldala megbénult.
Szeptember 18-án a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) egy konferencián számolt be a magyarországi szolgáltató központokról (SSC) készült felméréséről. A felmérésben a legnagyobb itthoni SSC-k közül 24 vállalat vett részt.
Egyelőre kevés magyar informatikai vezető lehet kezdeményező és befolyásos szereplője a vállalatépítésnek. Kerper Gábor, a Ringier IT és technikai szolgáltatások igazgatója - akit a Vezető Informatikusok Szövetsége minap a 2013-as év CIO-jának választott - e kivételezettek közé tartozik. A modern médiavállalatok működéséről, az új technológiák szerepéről és a szamárlétra előnyeiről beszélgettünk vele többek között.
Új iPhone telefonokat mutathat be kedden az Apple.
Szövetségest keresnek a kanadaiak, aki megmenthetné a céget az összeomlástól.
Előbb-utóbb kikerülhetnek a pénztárcából a bank- és hűségkártyák, a közelekedési és belépőjegyek. Elég, ha egy NFC-képes okostelefon van a zsebben.
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2013-ban is kiírja az Év CIO-ja pályázatát. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint a díjjal elismerje az elmúlt évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO (Chief Information Officer) munkáját.
A három újabb évre bizalmat kapott Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ-nek) az elnöke a múlt héten megrendezett másfélnapos Információs Társadalom Parlamentje rendezvényen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az IVSZ új munkaprogramja karakteres, világos társadalmi szerepvállalásra épül.
Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) idén is díjazta az infokommunikációs szektorban kimagasló teljesítményt nyújtó felsővezetőket, vállalkozásokat, innovációkat és ötleteket
A Szövetségi Bíróság döntésének értelmében a Google köteles átadni az FBI részére a felhasználók adatait.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.