Ennyi álláskereső elhelyezkedéséhez kértek eddig regionális munkaerő-támogatását
A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások.
A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások.
Rendkívüli az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program MAX termékei iránt.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint.
2022 augusztusától folytatódnak a Széchenyi Program hitelkonstrukciói. A már megszokott módon a program különböző termékek kialakításával, a piaci kamatokhoz képes jóval kedvezőbb feltételeket tud biztosítani a vállalkozások számára.
Az új GS1915 egy felhő alapú switch, amely könnyen kezelhető, ugyanakkor biztosítja azt a teljesítményt és PoE opciókat, amelyekre a KKV-knak és kis irodáknak szüksége van - mindezt megfizethető áron.
A 3D nyomtatásra és intelligens digitális 3D szkennelési megoldások technológiájára specializálódott vállalkozások mérete és üzleti értéke is folyamatosan emelkedik.
A Rapyd fintechszolgáltató friss jelentése szerint háromból kettő európai a közvetlen banki átutalást tartja a legjobb fizetés módnak, ami azt jelzi, a vállalkozásoknak egyre nagyobb szükségük van arra, hogy gyors és biztonságos fizetést tegyenek lehetővé a fogyasztók által preferált módokon.
Minden induló vállalkozás innovációval kezdődik. Mindenki, aki céget alapít, azt gondolja, valamit jobban fog tudni, mint a versenytársai...
Kísérőrendezvényeként a CED vállalkozásfejlesztési képzését, a CEDukáció Roadshow-t is megszervezik.
Állítsa a technológiát egyszerre a vállalkozása és a bolygó szolgálatába.
Ha egy vállalat ügyfeleinek rendszeresen várniuk kell a válaszra vagy nem ismerik a bejelentésük státuszát, az valószínűleg azt jelenti, hogy itt az ideje a folyamatok és az eszközök fejlesztésének, amely által a munkavállalók felszabadulnak az adminisztratív túlterheltség alól.
Jelenleg öt pályázaton születtek támogatói döntések mintegy 807 millió forint értékben.
Viszont a vállalatok életpályáját vizsgálva megfigyelhetünk egy nagyon érdekes jelenséget is.
Ahogy Kína és az Egyesült Államok technológiai háborúja fokozódik, Peking 8 997 ipari vállalkozást sorolt fel kis óriásokként, amelyek különleges bánásmódra jogosultak, hogy segítsék az országot abban, hogy az USA-nál nagyobb technológiai erőművé váljon.
Az Adobe új jelentése feltárta, hogy a nem hatékony munkamódszerek milyen mértékben hatnak a brit vállalkozásokra. Kísértetiesen hasonló jelenségeknek lehetünk tanúi Magyarországon is.
Az 5G már nem csak a jövő technológiája, hanem a jelen technológiája. De mi következik a technológia életciklusában, és hogyan segíthetik a vállalkozások és a hálózatok a 4G-ről az 5G-re való átállást a teljes potenciál eléréséhez? Bejegyzésünkből kiderül.
Az elmúlt évek bizonyították, hogy a digitálisan érett vállalatok ellenállóbbak a válsághelyzetekkel és piaci változásokkal szemben.
A rosszul szervezett vállalkozások, rossz vezetővel sokkal könnyebben elvéreznek.
Idén is megrendezik a középiskolások országos pénzügyi vetélkedőjét, a Zsebpénzügyes versenyt. Az Intrum vetélkedője idén egy start-up vállalkozás fejlődését követi végig, a diákoknak a vállalkozás beindításával és felvirágoztatásával kapcsolatos feladatokat kell megoldaniuk.
Egy hónap alatt több mint 3300 társas vállalkozás kezdeményezte végelszámolását, ami minden idők második legmagasabb végelszámolási értéke, és az elmúlt években megszokott havi értékek négyszerese. Az egyéni vállalkozók száma is sokat csökkent.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.