A következő Windows 10-frissítés nagy durranása
Várhatóan az ősszel esedékes kiadásban jelenik meg a böngészők által inspirált Sets funkció.
Várhatóan az ősszel esedékes kiadásban jelenik meg a böngészők által inspirált Sets funkció.
A kis- és középvállalkozások számára a digitális átalakulás Európa-szerte nagy kihívást jelent, a hazai kis- és középvállalkozások 60 százaléka egy weboldallal és néhány számítógéppel rendelkezik, derül ki az Európai Bizottság által készített European Digital Progress Report tavalyi adataiból. A Vodafone Csoport 11 országban jelen lévő, digitális transzformációt támogató Ready Business Index megoldásának köszönhetően ez a jövőben változhat.
A Microsoft minden igyekezete ellenére böngészője megszorítani sem tudja a Google megoldását.
Sok döntéshozó hiszi úgy, hogy amennyiben felhőbe viszi a vállalat pénzügyi alkalmazásait, egy csapásra megoldódnak a házon belül működő szoftvereket kísérő jellemző problémák, a szervezet örökre búcsút inthet a nehézkes kezelőfelületeknek, az elburjánzó testre szabásoknak és az elhúzódó, költséges verziófrissítéseknek. Bár a szolgáltatásként használt alkalmazásokkal ezek a várakozások részben vagy akár maradéktalanul is teljesülhetnek, azzal minden cégnek számolnia kell, hogy felhőbe vezető útja nem lesz zökkenőmentes.
Európai AI-kutatási tevékenysége fejlesztése jegyében a Fujitsu bővíti a Párizs közelében, Saclayban működő AI-kiválóságközpontját, további kutatókat vesz fel, és részt vesz az EU rangos AI-projektjében.
A Windows 7 azonban még így is vezet.
Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat regisztrált a WiFi4EU programra. Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések, köztük természetesen magyarországiak is. A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.
A Scuderia Ferrarival kötött többéves együttműködést jelentett be a Lenovo a 2018-as Formula-1 világbajnokság első futamán Melbourne-ben. A partnerséggel a Lenovo célja a márka nemzetközi ismertségének további erősítése és a legkedveltebb márkák közötti pozicionálása.
Ahogy szinte minden insfrastruktúra, úgy az épületfelügyeleti rendszerek működésére is óriási hatással van manapság az IoT.
Manapság már sehova nem megyünk mobil nélkül, legkevésbé a munkahelyünkre. Ennek a főnökeink többnyire örülnek, hiszen hatékonyabban végezhetjük a munkánkat. Az IT-szakemberek számára azonban még mindig kihívást okoz, hogy egységesen és biztonságosan felügyeljék az infrastruktúrán belül használt céges és privát tulajdonú okostelefonokat és tableteket, hiába biztosítanak hozzájuk vállalati támogatást a legnagyobb rendszerek fejlesztői.
Az Európai Unió támogatásával olyan használt autókba utólag beszerelhető automatikus segélyhívó rendszert fejlesztenek hazánkban, melynek segítségével csökkenthető az autóbalesetek halálos áldozatainak száma.
Olaszországban létesített felhőcsomópontja mellett az Aruba a nemzetközi programokra is felhívta a figyelmet, amelyeken keresztül a start-up cégeket és a személyes adatok védelmét támogatja.
Ingyenesen érhető el a Nat Geo műsora közel 750 ezer MinDig TV háztartásban. Az ingyenes időszakban - amely március 23. és április 22. között tart - a nézők számtalan érdekes és izgalmas sorozattal, dokumentumfilmmel találkozhatnak, legyen szó természetről, állatvilágról, művészetről vagy akár űrkutatásról, olvashatjuk az Antenna Hungária közleményében.
Svédország legnagyobb ingatlankezelő vállalatainak egyike, az Akademiska Hus, a Fujitsut bízta meg felhőalapú IoT-infrastruktúra megoldása fejlesztésével.
2020-ra több, mint száz országra vonatkozó egységes adószabályozást akar elfogadtatni az OECD, amely megakadályozná, hogy a Google, a Facebook és társai kibújjanak az adózási kötelezettségek alól.
Egy most benyújtott tervezet szerint különadót vetnének ki a 750 millió eurót meghaladó éves globális bevételeket elérő nagyvállalatokra az Európai Unióban.
Ha a digitális átalakulás motorja az innováció, akkor az adat az üzemanyag, amely ezt a motort hajtja. Hálózatba kapcsolt világunkban ez a roppant értékes erőforrás ugyanakkor mind kifinomultabb és veszélyesebb támadások célkeresztjébe kerül. Rehus Pétert, az IBM Magyarország országigazgatóját a mesterséges intelligencia technológiáira épülő kognitív rendszerekről kérdeztük, amelyek kulcsszerephez jutnak a vállalati adatvagyon védelmében.
A világszerte közel 200 kiskereskedelmi vállalat bevonásával végzett kutatásból kiderült, hogy a szervezetek nehezen találják meg az egyensúlyt a digitális átalakulás négy stratégiai sikertényezője - az emberek, az intézkedések, az együttműködés és a technológia - között.
A Corvinus Egyetemen indult el az SAP egyetemi kutatóközpontja. A labor az új szoftvertechnológiákra épülő kutatás bázisa kíván lenni. Kelet- Közép-Európában ez az első, ún. SAP Next-Gen Lab, és még közel egytucat hasonló megnyitását tervezik a régióban az idei év során.
Egy évvel az után, hogy az Ingram Micro bejelentette az RRC kelet-közép-európai részlegének felvásárlását, a két IT-disztribútor egyetlen cégként folytatja működését Magyarországon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.