Menő új szolgáltatás a mobilos Google Térképben
Az okostelefonnal megmutatjuk a Google-nak, hol vagyunk, és a Live View funkció rárajzolja a kamera képére a követendő útvonalat.
Az okostelefonnal megmutatjuk a Google-nak, hol vagyunk, és a Live View funkció rárajzolja a kamera képére a követendő útvonalat.
A nagy produktivitású felhőplatformot szolgáltató Fujitsu RunMyProcess bejelentette, hogy hivatalos technológiai partnerként csatlakozott a Google Cloud partnerprogramhoz.
A Google böngészője júliusban rekordmértékben növelte felhasználói táborát, és ma már túl jár a kétharmadon.
A Dell Technologies bejelentette, hogy 2019. augusztus 5-től Rakoncza Zsoltot nevezi ki a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatójává.
A Microsoft egy felhő alapú megoldás tesztelését kezdte meg. A technika arra hasonlít, amit az Apple használ a macOS-nél.
32 százalékuknál még mindig fut a Windows XP, amit 2001-ben adott ki a Microsoft, és 2014 óta nem kap semmilyen támogatást.
A Microsoft kedvenc operációs rendszere már közel áll ahhoz, hogy az asztali rendszerek felét elfoglalja.
Az ESET szakemberei egy új zsarolóvírus családot fedeztek fel, amely az áldozatok kontaktlistáján szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben. A zsarolóvírust eredetileg felnőtt tartalmakkal kapcsolatos fórumtémákban terjesztették a Reddit oldalain.
A Microsoft májusi funkciófrissítése az előző hónaphoz képest öt százalékot erősödött, és már a harmadik legelterjedtebb Windows 10 változat.
A Huawei Technologies közzétette az idei év első félévének üzleti eredményeit: a vállalat árbevétele 23,2 százalékkal nőtt 2019 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest, nettó nyereségrátája 8,7 százalék volt.
Egy IBM kutatás szerint háromszor gyakrabban reagálnak az emberek egy adathalászati célú próbálkozásra a mobileszközökön, mint a számítógépeken, mivel először a mobilon találkoznak az üzenettel.
A Kaspersky frissített Kaspersky Security Cloud szolgáltatása (egy fiókalapú szolgáltatás, amely a vállalat legjobb fogyasztói technológiáihoz és eszközeihez biztosít hozzáférést) új módszerekkel védi a felhasználók adatait a különféle eszközökön.
A Mozilla böngészőjének új változata önhatalmúlag átállítja az alapértelmezett keresőt. Szerencsére kézzel egyszerűen vissza tudjuk állítani a korábbi állapotot.
Hamarosan YouTube és Netflix filmeket streamelhetnek a megjelenítőre. Persze csak ha a jármű áll.
A Microsoft a felhasználói felület átalakítása során legyalulja a hegyes sarkokat. Az új látvány a jövő tavaszi funkciófrissítésben mutatkozik be.
Utazzon vissza az időben húsz évet! Ha akkoriban volt mobiltelefonja, nagy valószínűséggel Nokia 6120-at használt. Ha szerette a számítógépes játékokat, a Nintendo Game Boys volt akkoriban a legmenőbb. Ha rendelkezett otthoni internetcsatlakozással, nemrég frissíthetett 56k-s modemre vagy ISDN-re.
Ekkor dobja piacra az Apple az új iPhone-okat, a Samsung az összehajtható Galaxy Foldot, és valószínűleg a Huawei is a maga összehajtható megoldását, a Mate X-et.
Csatlakoztatott autók okosítására szolgáló, utólag beszerelhető eszközöket vizsgáltak a Kaspersky kutatói. A dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódó más kiegészítőkhöz képest ez a piaci szegmens biztonságosabbnak bizonyult.
Állítólag alig lesz több egy szokásos szervízcsomagnál, és az igazán ütős újdonságokat a jövő tavaszi frissítésbe pakolja be a Microsoft.
A Samsung megerősítette a kijelzőt, szeptembertől kezdődik a forgalmazás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.