Drágábban és később jön az Atom?
Tajvani források szerint az Intel az Atom processzor árának emelését fontolgatja, és az új változatok piacra dobását is elhalasztja.
Tajvani források szerint az Intel az Atom processzor árának emelését fontolgatja, és az új változatok piacra dobását is elhalasztja.
A Google új területen próbálkozik: telefonos szolgáltatása központi telefonszámot, szóbeli üzenetek e-mail átiratát és web-alapú hívásokat is kínál.
A Visual DataFlex 2008/14.1 számos hatékonyságnövelő szolgáltatást kínál a fejlesztőknek, például – a Studio alkalmazásba integrálva – adatbázis kezelő és -modellező funkciókat is biztosít, emellett lehetővé teszi az adatbázistábla-definíciók megtekintését és módosítását, valamint az adatszótárak vizuális modellezését. Az alkalmazás már a Windows Server 2008 és a Vista x64 platformot is támogatja.
A Sun Micorsystems , Inc. (NASDAQ: JAVA) bejelentette, hogy ezentúl flashmemóriás SSD tárolókkal is kínálja Sun x64-es és többszálas CMT-szervereit, illetve pengekiszolgálóit. Ezzel a lépéssel újabb mérföldkőhöz érkezett a Sun átfogó vállalati tárolófejlesztési stratégiája, amellyel vezető szerepet vállalt eddig is a flash technológia elterjesztésében. A vállalat továbbá közzétette saját Open Flash moduljának felépítését és specifikációját az OpenSolaris Storage nyílt fejlesztői közössége számára
Csúcsminőségű, interaktív webes és videós élményt nyújt a Linux közösség számára a Moonlight, a Microsoft Silverlight multimédás web alkalmazás első nyílt forráskódú változata. 20 ezer Linux-felhasználó követte végig az interneten a Barack Obama beiktatását sugárzó Silverlight közvetítést a Moonlight előzetes kiadásával.
Budapest, 2009. március 4.: A Synergon leányvállalata, a Synergon Retail Systems Kft. a hazai gazdasági élet induló vállalkozásait honoráló elismerésben részesült.
Szalad-e az online szolgáltatók szekere, és ha igen, merre? Mit csinál otthon a magyar internethasználó, hogy mégis közösségben érezze magát?
Az IFS, a globális ERP megoldásszállító, valamint a Centric holland IT szolgáltató bejelentették, hogy IFS Retail néven vegyesvállalatot alapítanak, melynek célja, hogy teljes körű, integrált, költséghatékony kiskereskedelmi IT-megoldást kínáljanak a piac számára.
Strapabíró, és a pendriveoknál tízszer nagyobb sebességgel olvassa az adatokat a Verbatim SSD-technológiájú tárolóeszköze az ExpressCard SSD, miközben a merevlemezeknél szokásos tárolókapacitást kínálja.
A SharePoint 2007 egyik újdonsága az volt, hogy megjelent benne a workflow támogatás, azaz egy tartalmi elem létrehozása, vagy változása elindíthatott például egy jóváhagyási folyamatot. Aki ennél bonyolultabb dolgot szeretne megcsinálni, arra is van lehetőség. Csak ehhez rendesen fel kellett kötni a gatyát! Legalábbis eddig...
Budapest, 2009. Február 3. - Bolla Szilárd év elejétől erősíti a HP ProCurve Networking Üzletágát. Ezt megelőzően a 33 éves szakember az izlandi OpenHand Software Limited londoni leányvállalatánál dolgozott, ahol legutóbb a társaság kelet-európai terjeszkedési strtagéiájának kialakításában vállalt vezető szerepet. Ezt megelőzően MBA tanulmányokat folytatott Ausztráliában a James Cook University hallgatójaként, illetve korábban a HP indirekt értékesítési csapatát koordinálta. A szakembertől azt várják, hogy széleskörű értékesítési tapasztalatait felhasználva egy ütőképes hazai képviseletet hozzon létre, amely minden tekintetben felveszi a versenyt versenytársaival. Feladatkörébe tartozik az üzletág bővítése, képzett viszonteladó hálózat kiépítése és a HP ProCurve márka képviselete a hazai informatikai piacon
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy összesen hat verzióban kínálja majd a múlt hónapban bétatesztre közzétett Windows 7 operációs rendszer végleges változatát.
2009. január elsejétől új igazgatók irányítják a Xerox Magyarország Kft. Nagy volumenű Kereskedelmi Üzletágát (HVD), valamint Általános Kereskedelmi Üzletágát (GMO).
Kétszeresen tárolja az adatokat az új tárolóeszköz RAID 1 beállítással, így ha egyik lemeze sérül, az adatok továbbra is elérhetők maradnak. RAID 0 beállítással 2 TB kapacitást kínál a felhasználóknak, nagysebességű eSATA csatlakozón keresztül. A nagy tárolóhely és az adatbiztonság egy eszközben érhető el a Verbatimtól, már 104 400 Ft-ért.
A legújabb, átfogó szolgáltatáskínálatot tartalmazó vezeték nélküli routerek kétsávos megbízhatóságot, gigabites teljesítményt, tárhozzáférést és zöld funkciókat biztosítanak; az új 3G WiFi router gyakorlatilag bárhol elérhetővé teszi a mobil szélessávú hálózatot
A Ricoh tavaly évvégén mutatta be két új széles formátumú, multifunkciós készülékét, az Aficio™MP W5100 és Aficio™MP W7140-et. Az eszközök elérhető áron kínálnak kiváló nyomatminőséget, legyen szó általános irodai felhasználásról vagy mérnöki munkáról.
A német szoftveróriás 6 százalékkal csökkenti alkalmazottainak létszámát a gazdasági válság következtében csökkenő kereslet miatt.
Mulatságos, helyesírási hibákkal teletűzdelt spamben kéri az oldal felhasználóinak az adatait.
A független Buyers Laboratory a Sharp legújabb multifunkciós másolóiban rejlő újításokat értékelte Hamburg, 2009. Január - A Sharp ismét díjat kapott a független irodai eszközöket tesztelő kutatóintézettől, a Buyers Laboratory, Inc.-től (BLI), új multifunkciós másolóinak (MFP) innovatív tervezésükért. A díjazott termékekhez tartoznak a csúcsminőségű MX-2600N és MX-3100N modellek. A "Kimagasló Teljesítményért Díj" kitüntetés tovább bővíti a BLI által Sharp termékeknek ítélt díjak sorát.
Újabb amerikai Caterpillar viszonteladó választotta az XAPT Microsoft Dynamics AX alapú integrált Dealer Menedzsment vállalatirányítási rendszerét. A missouri és kansasi székhelyű Dean Machinery Co. december végén döntött úgy, hogy az XAPT által fejlesztett speciális Caterpillar szoftver megoldást választja üzleti folyamatainak automatizálására. Az XAPT szaktudásának és megoldásának sikerét illetve elismerését jelzi, hogy immár a hatodik Caterpillar dealernél vezeti be az iparági megoldással integrált vállalatirányítási rendszert.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.