Vállalati telekommunikáció az interneten: alközpont a felhőből
A vállalatok a felhőalapú VoIP-alközponttal időt, energiát és pénzt takaríthatnak meg.
A vállalatok a felhőalapú VoIP-alközponttal időt, energiát és pénzt takaríthatnak meg.
Az Ericsson kiadta 23. éves Fenntarthatósági és Vállalati Felelősségvállalási Jelentését, amely képet ad a vállalat felelős gazdálkodásáról az energia, a környezetvédelem, a klímaváltozás, és legfőképpen a kommunikáció terén.
Nem érkezett üres kézzel a Microsoft idei fejlesztői konferenciájára. A természetes emberi kommunikációt értelmező, tanulásra és összetett eseménykezelésre képes, intelligens alkalmazások készítéséhez szükséges eszközök és platformszolgáltatások özönét jelentette be San Franciscóban a szoftvercég. Közben fény derült arra is, hogy mikor és milyen újításokkal érkezik majd a Windows 10 első frissítése.
Európában a kiskereskedők és az oktatási intézmények kommunikációs anyagainak háromnegyede felesleges levélszemétnek bizonyul a Ricoh Europe által megrendelt kutatás szerint.
A siker képlete: megbízható tudás, naprakész gyakorlati tapasztalat és nemzetköziség.
Lehetetlen feladat megjósolni egy pályaválasztás előtt álló ifjúnak, hogy végül mi is lesz belőle, melyik foglalatosságában ér el sikereket és lesz boldog. Az viszont bizonyos, hogy ha az infokommunikáció felé veszi az irányt, tárt karokkal és remek ajánlatokkal fogadják majd.
Az árnyékinformatika terjedésének következtében a vállalatoknál elképesztő mennyiségű alkalmazást, valamint felhős együttműködési, fájlmegosztó és tárolási szolgáltatást használnak.
A Telekom telekommunikációs hálózatán végzett korszerűsítési folyamat újabb állomásához érkezett.
Az EDRS 1,8 Gb/s-os sebességgel továbbítja az adatokat a műholdak között.
Marketing- és kommunikációs szakember Skandináviából
Nem bíznak a terroristák a nyilvánosan elérhető kommunikációs appokban.
Saját kezébe vette a pimasz repülő szerkezetekkel való leszámolást a repülőgépgyártó óriás.
Tim Cook szerint cége kormányzati nyomásra sem enged hozzáférést az eszközein zajló titkosított kommunikációhoz.
Cloud, BYOD (Bring Your Own Device), UC (Unified Communications, Egységesített Kommunikáció), konvergencia ‒ évről évre újabb informatikai trendek határozzák meg a piacot. De vajon a mindennapokban mit nyújthatnak mindezek egy vállalat számára, és hogyan növelik a hatékonyságot? Ezekkel kapcsolatban osztották meg gondolataikat egy minap rendezett sajtóbeszélgetésen az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának vezetői.
A vezető informatikusoknak idén már tényleg végük lesz. A diszruptív, a múltat eltörlő technológiák és trendek vezéráldozatai lesznek azok, akik a vállalatok, intézmények infokommunikációs rendszereiért felelnek - volt sűrűn olvasható elemzésekben, de nem így lett. Éppen ellenkezőleg. És azok, akik jók, megerősödtek.
A technológia fejlődésének köszönhetően ma már sokkal egyszerűbb a kommunikációnk megvédése.
Az Invitel a Budapest Banktól az elkövetkező öt évre több százmilliós nagyságrendű informatikai megbízást kapott, melynek keretében biztosítja a pénzintézet teljes adatvagyonához kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatásokat.
A párizsi terrortámadások kapcsán ismét fellángolt a vita a széles körben elérhető és alkalmazott titkosítási technológiákról, amelyek lehetővé teszik a terroristák számára a hatóságok által nem követhető, fedett kommunikációt.
2016-ban a népszerű szabvány megújul. Gyorsabb lesz, erősebb, és egy kicsit okosabb is.
A közösségi oldal tavaly októberben vezette be a katasztrófák idején a kommunikációt segítő biztonsági ellenőrzés funkciót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.