10 millió kibertámadást észlel naponta a Microsoft
Rengeteg kísérlet történik a felhasználói fiókok feltörésére.
Rengeteg kísérlet történik a felhasználói fiókok feltörésére.
Március 10-én volt éppen 140 éve, hogy a történelem első telefonbeszélgetése lezajlott. A skót születésű Alexander Graham Bell, az őstelefon feltalálója az első híváskor ekképpen szólt asszisztenséhez: "Watson úr, jöjjön ide - látni akarom." Majdnem 150 éve az embereknek nem kell feltétlenül hallótávolságon belül lenniük egymástól, hogy szót válthassanak.
Mostantól fizetni kell, ha a svéd köztéri szobrok fényképét feltesszük a netre.
A nyomozóhatóság igazgatója azt mondta, vásárolták az eszközt.
Lejárt a monolitikus, körülményesen frissíthető vállalatirányítási rendszerek kora. Hogy lépést tarthasson az üzlettel, a folyamatosan változó környezetben az ERP-rendszernek is meg kell újulnia, és a Forrester szerint ez az alapmegoldás és harmadik féltől származó további alkalmazások, a házon belül bevezetett szoftver és a felhőszolgáltatások együttes használatával érhető el.
A Kaspersky Lab és a B2B International felmérése szerint a felhasználók és a digitális eszközeik közötti kapcsolat gyakran szorosabb, mint a legjobb barátok közötti viszony.
Meglepő fordulat következett be Apple és az amerikai kormányzat közötti huzavonában.
Ha nem mentettünk időben, fizetnünk kell a zsarolónak.
Ha lassan is, de feltartóztathatatlanul haladunk a hazai egészségügy komplex digitalizálása felé. Az intézmények először önkéntes alapon, majd jövőre már kötelező jelleggel csatlakoznak a szolgáltatási központhoz.
Az Oriana megoldásával elemzik Európa egyik legnagyobb emberi génbankjának adatait.
Románia ideiglenesen kiadja az Egyesült Államoknak a hírhedt Guccifer nevű hackert, aki számos román és amerikai magas rangú politikus elektronikus postaládáját törte fel.
Az esetet nagyon felturbózta a sajtó. Lássuk, mi az igazság!
Az új lapka 168 magot tartalmaz, keveset fogyaszt, és páratlan tanulási képességekkel ruházza fel a hordozható eszközöket.
Itt a farsang, amikor – ha mi magunk esetleg nem is öltünk maskarát – rengeteg ötletes jelmezről látunk-hallunk a környezetünkben. Ilyenkor elfogadott, ha valaki álarc mögé bújik, de az informatika világában ebben az időszakban is résen kell lenni, hogy kiszúrhassuk, ha valaki álruhában tevékenykedik a hálózaton belül. A hackerek ugyanis kifejezetten hétköznapi, feltűnésmentes jelmezt választanak: mezei felhasználónak, esetleg kiemelt jogosultságokkal rendelkező rendszergazdának álcázzák magát.
Minden cégben komoly felelősség van az értékesítők vállán, az ő eredményességükön múlik a cég bevételének nagysága. Ahhoz viszont, hogy ők hatékonyan végezhessék munkájukat és szervezzék munkaidejüket, megfelelő feltételek szükségesek. Mitől lesz sikeres az értékesítés?
A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit: a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit.
2015-ben sok fontos technológiai újdonság jelent meg. Ezek nem feltétlenül azok.
A felhő a jövő, de mi van, ha számunkra nem megfelelő megoldás? Szerencsére nem feltétlenül kell lemondanunk a rugalmas, mobil munkastílusról, ha magunk akarjuk menedzselni adatainkat.
A Faceshift cég technológiája feltűnik a filmeposz legújabb epizódjában, de elképzelhető a vállalati biztonság és a kiterjesztett valóság terén való alkalmazása is.
A váratlanul feltűnő, a hagyományos iparágon kívülről érkező szereplők és az általuk okozott zavarok jelentik ma az egyik legfontosabb üzleti kockázatot a vállalati felsővezetők szerint.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.